Ugrás a tartalomra

Több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő közeleg

Létrehozva
Minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozás köteles május 31-ig közzétenni az éves pénzügyi beszámolóját és az adózott eredmény felhasználásáról szóló határozatot.
Kép

Az Opten adatai alapján, az elmúlt három évet vizsgálva, az év során leadott beszámolóknak több mint a 60 százalékát májusban nyújtották be. Ez a 200 ezret jelentősen meghaladó mennyiség, ha figyelembe vesszük, hogy éves szinten a leadott beszámolók 400 ezer körül mozognak. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját, és a „kicsit” későkkel kiegészítve – akik júniusra átcsúsznak – már 10 cégből 9 az, aki teljesítette a számviteli törvény szerinti leadási kötelezettségét - tájékoztatta szerkesztőségünket közleményében az Opten. 

A későket szankcionálják

A késlekedők egy folyamat részesévé válnak, aminek az első lépcsőfokát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) indítja el. A beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség elmulasztása esetén a NAV 30 napos határidővel felszólítja az adózót a kötelezettség teljesítésére. Ha ezt a vállalkozás a határidőn belül sem teljesíti, akkor a NAV újabb 30 napos határidő kitűzésével 200 ezer forint mulasztási bírság kiszabása mellett ismételten felhívja az adózót a kötelezettség teljesítésére. Ha a vállalkozás ezt követően sem nyújtja be a beszámolót, akkor az eljárás magasabb fokozatba kapcsol: a NAV az adózó adószámát hivatalból törli. Erről a cégbíróságot elektronikus úton haladéktalanul értesíti, és kezdeményezi a cég megszűntnek nyilvánítását. A cégbíróság 15 munkanap alatt intézkedik a cég törléséről, azaz megkezdődik a vállalkozás megszűnésére irányuló cégbírósági eljárás - tudatták. 

Megszűnhet a cég

„Érdemes komolyan venni a pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidőt, mert annak elmulasztása komoly szankciókkal és adott esetben a cég megszűnésével is járhat. Az enyhébb szankcióba sorolható az adott esetben 200 ezer forintos mulasztási bírság, de felmerülhet a vezető tisztségviselők felelőssége is a hitelezőkkel szemben, ha a folyamat iránya a cég megszűnésére irányul.” – mondta Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.