Ugrás a tartalomra

Életének 75. évében elhunyt a BOKIK korábbi titkára

Létrehozva
A hírt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) osztotta meg lapunkkal.
Kép

„A BOKIK elnöksége, munkaszervezete, vállalkozói közössége mély megrendüléssel fogadta a szomorú hírt: Szilágyiné Baán Anna, a kamara korábbi titkára október 7-én, életének 75. évében elhunyt” – írták.

Szilágyiné Baán Anna 1998-tól 2011 végéig látta el a BOKIK titkári feladatait, majd elnöki tanácsadóként segítette a köztestület gazdaság- és területfejlesztési munkáját.

Miskolcon született, iskoláit is itt végezte. Édesapjához és testvéreihez hasonlóan kohómérnöki diplomát szerzett, majd gazdaságmérnöki tanulmányokat folytatott. Húsz évig tervezőként, fejlesztőként dolgozott a diósgyőri kohászatban, a Kombinált Acélmű létrehozásában az első tervtanulmánytól kezdve a generáltervezésig részt vett.

1993-ban került a kamarához, és már az alapítástól bekapcsolódott annak közjogi felépítésébe, a szolgáltatások kialakításába, a nemzetközi kapcsolatok bővítésébe.

Szívügye volt a kamara miskolci és vármegyei történetének kutatása. Büszke volt arra, hogy munkájával hozzájárult a korabeli kamara történetét és Szentpáli István kamarai titkár, miskolci polgármester életét, tevékenységét bemutató könyvek megjelentetéséhez, a kamara hagyományainak ápolásához.

A BOKIK érdekében végzett értékteremtő munkájáért 2007-ben Miniszteri Dicséretet kapott, Miskolc városa pedig 2012-ben Pro Urbe díjjal ismerte el a város és a régió gazdasági folyamatainak segítése terén végzett sikeres munkáját.

– Személyében egy sokoldalú, kiváló szakembert, a kamara legújabb kori történetének meghatározó alakját veszítettük el. Temetése október 25-én, pénteken 11 órától lesz a Miskolc-Perecesi Szent Borbála temetőben. Vállalkozói közösségünk tisztelettel megőrzi emlékét – zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.