Ugrás a tartalomra

Újabb magyar vállalkozással gazdagodik Miskolc

Létrehozva
Már felépült és hamarosan megkezdi működését a Nívókerítés Kft. miskolci kirendeltsége a Futó utcán, ahol közel húsz munkahely várja a helyi szakembereket.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A hétfői bemutatkozó alkalmon Kiss Richárd cégvezető elmondta, hogy a „Nívó” teljes egészében magyar tulajdonban van, konkrétan a családjukéban, immár harmadik generációs vállalkozásként, amelyet az édesapja alapított még 1989-ben. Fő tevékenységük biztonsági bejárati ajtók, valamint gondozásmentes fém kerítések gyártása, forgalmazása és szerelése.

A termékeik iránti kereslet hamar megmutatkozott ezért a már harmincöt éve működő cég a kezdetek óta folyamatosan fejleszt és terjeszkedik az országban. A legújabb képviseleteik most épülnek Miskolcon és Kecskeméten, amihez komoly pályázati forrást is igénybe tudtak venni. A miskolci telephelyükön az utolsó simításokat végzik, teljes kapacitással jövő év februárjától fog működni.  

Kép

- Miskolcon elsősorban a termékeink végső összeszerelése és értékesítése történik majd. Ezért elsősorban szerelőket és értékesítésben jártas szakembereket keresünk. A tervek szerint 15 – 20 helyi munkavállalónak tudunk majd korszerű munkahelyet biztosítani. A szerelőinket természetesen a vállalaton belül ki is képezzük majd, hogy a nálunk megszokott és elvárt minőségben tudják a munkájukat végezni – tájékoztatott a cégvezető. 

A Nívó miskolci telephelye összesen hatszáz négyzetméteren kezdi meg működését, ebből kétszáz négyzetméter lesz a bemutatóterem, ahol megnézhetők a biztonsági ajtók, alumínium kerítések, pergolák, burkolatok és minden egyéb, amit a cég gyárt. 

Kép

- Korszerű és innovatív technológiákat alkalmazunk, hogy a biztonsági ajtóink és gondozásmentes kerítéseink minden igénynek megfeleljenek. Az ajtóinkat, kapuinkat például lehet akár ujjlenyomattal vagy telefonnal is nyitni-zárni, vezérelni. A fal paneleinknél ügyeltünk arra, hogy akusztikusak legyenek, elnyeljék a zajokat. Ezeket szinte bármilyen színben le tudjuk gyártani, ahogy az ügyfél szeretné – ismertette Kiss Richárd. 

Megtudtuk tőle, hogy Miskolc, mint piac nem ismeretlen számukra, sok rendszert telepítettek már itt, ezért logikus volt, hogy ne más városokból, mint Debrecen, járjanak ide, hanem legyen a borsodi vármegyeszékhelyen is saját képviseletük, értékesítő és szerelő csapattal. Ez most megvalósul, az épület szinte már készen áll, a következő hetekben jönnek a berendezések, a kiállított termékek és kezdődik a munkatársak toborzása is, hogy februárban teljes pompájában nyithassa meg kapuját a Miskolcra beköltöző vállalkozás.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.