Ugrás a tartalomra

Mennyit költünk ajándékokra?

Létrehozva
Valamivel több, mint 100 ezer forint – átlagosan ennyit költ idén egy magyar ember karácsonykor egy reprezentatív felmérés szerint. Miskolciakat kérdeztünk, ők mennyit tudnak szánni az ünnepre.
Kép
Fotó: Mocsári László

Idén többen terveznek karácsonyi ajándékot venni szeretteiknek, mint tavaly – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából. Az ajándékozási kedv a múlt évhez képest 61-ről 70 százalékra növekedett. A felmérés szerint az ünnepekre átlagosan 102 ezer forintos kerettel számolnak a magyarok. Ebben az ajándékok mellett már az ünnepi menü is szerepel. A válaszadók ajándékokra egyébként körülbelül 46 ezer forintot fordítanak, a kiadások jelentős részét az élelmiszerek és italok teszik ki.

A Miskolc Televízió stábja megkérdezte a miskolci lakosokat arról, ők mennyit költenek az ünnepre készülve. Kovács Sándorné például elmondta, hogy ő már október végén, november elején megveszi az ajándékokat, decemberre marad az élelmiszer beszerzése.
– Nekem ilyenkor szinte már csak a csomagolás marad hátra. Tudom, mire vágynak a családtagok, mit szeretnek, és ezek szerint már korábban bevásárolok – mondta.

Akadnak azonban olyanok is, akik a tervekkel szemben az ünnep előtti utolsó hetekben kezdik meg a bevásárlást. Szabóné Nagy Julianna azt mondta, próbál kijönni 100 ezer forintból, viszont azt tapasztalja, hogy nem igazán lehet.
– Én az a típus vagyok, aki minden évben elhatározza, hogy már októberben, vagy legkésőbb novemberben megveszem az ajándékokat, de természetesen idén is csak ma indultam el. Így marad a kapkodás – tette hozzá nevetve.

Dudás Flórián úgy saccol, hogy körülbelül 70-80 ezer forintba lesz az idei karácsony a családjában. „Többre nem futja”, fogalmazott, hozzátéve: „így kell tudni elfogadni, de meg kell tudni ünnepelni valamilyen módon” így is a karácsonyt. A kutatás szerint idén egyébként a legnépszerűbb ajándékok toplistájának élén a szépségápolási termékek és illatszerek, a játékok, valamint a ruházati cikkek állnak. Azonban nő az olyan praktikus ajándéktárgyak népszerűsége is, mint például a konyhai eszközöké, a barkács- és kerti felszereléseké, a sporteszközöké, illetve a háztartási gépeké, de egyre többen vásárolnak élményt is a családtagjaik számára.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.