Ugrás a tartalomra

Árrésstop csatározás: a Tesco, a SPAR és a Lidl is korlátozást vezetett be

Létrehozva
A Tescoban például tejtermékekből terméktípusonként mindössze négy darabot lehet majd venni.

Orbán Viktor március 11-én jelentette be, hogy az élelmiszerboltokban látható áremelések miatt árrésstop alkalmazása mellett döntöttek.

A Lidl Magyarország erre válaszul korlátozást vezetett be a kereskedelmi vásárlók számára – árulta el Tőzsér Judit, a cég kommunikációs vezetője a Portfolio.hu-nak. Az árrésstoppal érintett termékkörből nem lehet vásárolni, ha a vevő áfás számlát kér.

Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője arról beszélt a lapnak, hogy mennyiségi korlátozást vezettek be: tejből egy kartonnal, tejtermékekből (termékenként és terméktípusonként) 4 darabot lehet venni.

A SPAR üzleteiben a mérendő termékek esetében 3 kilogramm, egyéb árucikkek esetében 10 darab, valamint 1 liternél vagy 1 kilogrammnál nagyobb kiszerelésű termékeknél maximum 10 liter, illetve 10 kilogramm vásárolható. Az intézkedés célja, hogy a továbbiakban is minden vásárló el tudja érni az érintett termékeket - írja az Index.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.