Gazdaság
Még mindig 25 százalék felett az infláció
Az idén februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek.
Duális mesterfokú képzés tanévnyitója a MOL-nál
Tanévnyitót tartott a duális felsőfokú képzési programjában résztvevő fiataloknak a MOL Petrolkémia a Debreceni és a Miskolci Egyetemmel közösen kedden Tiszaújvárosban.
Tájékoztató az első félévi adófizetési kötelezettségekről és adószámla-kivonatról
A helyi adók - építmények utáni építményadó, az iparűzési adó/adóelőleg - első félévre esedékes összegeit március 16-áig, az első félévi telekadó összegét pedig június 15-éig fizethetik meg az adózók pótlékmentesen - tájékoztatta lapunkat a polgármesteri hivatal adóosztálya.
30 millió forint alatt is van élet az ingatlanpiacon
30 millió forintért és annál olcsóbban kelt el az ingatlanok több mint 50 százaléka tavaly a Duna House adatai alapján. Ezért az összegért az ország teljes területén kaphattak a vevők lakást és házat is, de lokációtól függően szobaszámban volt mérhető az alapterületbeli különbség. A fővárosban átlagosan egy 38 négyzetméteres lakásra, nyugaton pedig akár már kétszer akkora házra is futotta a 30 millió forintos keretből tavaly.
Tüntetésen követeltek inflációkövető béremelésért a postai dolgozók
Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM).
A Bosch ötleteiből merített a BOKIK HR Klubja
A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft.-nél tartotta aktuális összejövetelét a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) HR Klubja. A gyárlátogatással egybekötött péntek délelőtti fórumon legfőképp a toborzás és a kiválasztás folyamatát járták körül a szakemberek.
Lenullázná az alapvető élelmiszerek áfáját az MSZP
Az alapvető élelmiszerek áfájának nulla százalékra csökkentését sürgeti a szocialista párt - írja az MTI.
Megvalósult ötletek a Paktum Vállalkozói Klubján
Csütörtök délelőtt a Polgármesteri Hivatal Dísztermében tartották a Miskolci Foglalkoztatási Paktum második Vállalkozói Klubját. A rendezvényre meghívást kaptak mindazon vállalkozók, akik vállalkozásindítás vagy vállalkozásfejlesztés céljából a Paktum által biztosított vállalkozóvá válási tanácsadáson vettek részt.
Európai Bizottság: jogszerű a Samsungnak adott állami támogatás
Az EB jóváhagyta a Samsung elektromosjármű-akkumulátorokat gyártó létesítménye számára nyújtott 89,6 millió euró összegű magyar állami beruházási támogatást.
Az e-kereskedelem jövőjéről hallhattak a BOKIK székházában
Kedd délelőtt tartotta „Vállalkozz digitálisan!” című rendezvénysorozatának aktuális állomását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kamara (BOKIK). A megjelentek egyebek mellett az online kereskedelemben elmúlt években bekövetkezett és a jövőben várható változásairól is hallhattak.
Esélyteremtés a munkába álláshoz borsodi fiataloknak
Közösségi adománygyűjtési kampányt indított a Regionális Civil Központ Alapítvány, hogy a befolyt összegből hátrányos helyzetű, kallódó borsodi fiatalokat segítsenek abban, hogy megtalálják helyüket a munka világában.
Ezerkétszáz dolgozóját bocsátja el a Magyar Posta
A korábbi fiókbezárásokból tudni lehetett, hogy gondok vannak Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójánál, most bejelentették, hogy csoportos létszámleépítés keretében mintegy ezerkétszáz embert bocsátanak el.
Óvatos létszámbővítést terveznek a cégek 2023-ban
Egy kutatás szerint az irreális fizetési igény és a kevés tapasztalat jelentik továbbra is a legnagyobb kihívást a munkaerő keresésekor.
Február végéig dönthetnek a rögzített áramárakra váltásról az intézmények
A kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében kedd éjféli határidővel kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változó helyett a fixált villamos energia árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.
Bosch-díj: két miskolci végzős egyetemistát jutalmaztak
A díjat minden szemeszter végén olyan hallgatók nyerhetik el, akik tanulmányaik során nemcsak kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hanem kutatási tevékenységet vagy egyéb közéleti, szociális, társadalmi munkát is végeztek.
Újraszabályozzák a geotermikus energia felhasználását
Szakértői vélemény szerint az évtized végére hazánkban közel másfél milliárd köbméternyi földgázt is képesek lehetünk kiváltani geotermikus energiával. Egyebek mellett erről is szó volt szerda délután a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) országos előadássorozatának miskolci állomásán.
Egy lépéssel közelebb a geotermikus fűtéshez a vármegyei kórház
Lezárult a Miskolc Vármegyei Kórház geotermikus energia ellátása céljából tervezett termelő- és visszasajtoló kutak kialakítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás.
581 900 forint volt a bruttó átlagkereset decemberben
Egy fél ország kapja fel a fejét, amikor kijönnek ezek a számok, de a statisztikák már csak ilyenek, átlagolnak.
A Penny-Market 17 százalékkal emeli a béreket áprilistól
A Penny-Market Kft. átlagosan 17 százalékkal emeli munkavállalóinak bérét április 1-jei hatállyal - közölte a kiskereskedelmi áruházlánc hétfőn.
Tovább csökkennek az üzemanyagárak szerdától
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is csökken, ami a kutak áraiban is csökkenést hozhat a hét közepén, írja a holtankoljak.hu.