Miskolc
A legfontosabb hírek Miskolcról 1 percben.
Nem jogerősen, emberölés kísérlete miatt ítélte el a törvényszék azt a férfit, aki az avasi taxiállomásnál mellkason szúrta haragosát még 2021 novemberében.
Tamperébe, Miskolc legrégebbi testvérvárosába utazott a Veres Pál polgármester által vezetett városi delegáció. A látogatás apropóját az adja, hogy Miskolc éppen hatvan évvel ezelőtt, 1963-ban kötött testvérvárosi együttműködést a finn településsel.
Tizedik alkalommal rendezték meg hétfőn a Hahó, könyvtársak! elnevezésű, olvasást népszerűsítő verseny döntőjét a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Kedd délután átadják a munkaterületet a kivitelezőnek, aki szerda reggel lezárja az Avas-tetőt. Ez a gyalogosforgalmat is érinti.
Az életveszélyt jelentő P1-es kategóriába sorolt esetek 78 százalékában ér ki a mentő 15 percen belül – írja az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által Pintér Sándor belügyminiszter számára összeállított jelentésre hivatkozva a Népszava.
Eltűnés miatt folytat körözési eljárást a 76 éves Szirmai Etelka miskolci lakos ügyében a Miskolci Rendőrkapitányság.
Az E-lakáspályázat keretében ezúttal harminc ingatlan találhat gazdára.
Marad a napos idő, közel 30 Celsius fokkal, de időnként felénk is beborulhat.
A Kilián-lakótelep északi részén épült kilenc emeletes lakóház érdekessége a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló – Planetárium.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!