Ugrás a tartalomra

Gyász: elhunyt a miskolci iskola egykori tanára és igazgatója

Létrehozva
A Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum közösségi oldalán közölte, elhunyt egykori tanára és igazgatója.
Kép
elhunyt Mihalik László
Elhunyt Mihalik László

Hosszas betegség után elhunyt Mihalik László, a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum volt tanára és igazgatója. Az iskola Facebook-oldalán búcsúzott.

Mihalik László 1948. április 5-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait az intézményben, a miskolci Gépipariban végezte, itt szívta magába a gépészet szeretetét. 1971-ben szerzett diplomát a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, gépgyártás-technológus szakon, majd rögtön a tanári pályát választotta. Első munkahelyén műszaki igazgatóhelyettes volt. Tizenhárom évet töltött a hajdúsági kisváros műszaki középiskolájában.

Az 1983/1984. tanévet egykori középiskolájában, a miskolci Gépipariban kezdte, mérnöktanárként technológiát tanított. 1988-ban általános igazgatóhelyettes lett, majd három évre rá, 1991-ben megpályázta az igazgatói állást is, amelyet 2011-ig, nyugdíjba vonulásáig töltött be. Munkásságának eredményeként sok jól felkészült technikus és mérnök szerzett olyan tudást, amivel a mai napig kiemelkednek a gépészek sorából.

Igazgatóként a rendszerváltozás nehéz körülményei között is nyugodt légkört és biztos jövőt biztosított iskolánknak. Több projektnek és fejlesztésnek volt a mentora. Jó kapcsolatokat ápolt svájci, ausztriai, szlovákiai intézményekkel, ami abban az időben kiemelte a Gépiparit a szakképzési intézmények közül. Nyugdíjba vonulása után sem engedte el azt a köteléket, amely közel harminc éven át iskolánkhoz kötötte

- írták.

Hozzátették, tanítványai és kollégái tisztelettel és hálával emlékeznek rá, mint következetes, ugyanakkor emberséges vezetőre, aki mindig hitt a szakmai tudás és a becsületes munka értékében.

Emlékét megőrizzük, munkássága példát mutat a jövő nemzedékei számára. Őszinte részvétünk a családnak és a hozzátartozóknak.  Emlékét örökre őrzik kollégái, tanítványai és a Gépipari Technikum falai. Nyugodjon békében!

Címkék

Ez is érdekelhet

Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.
Mint kés a vajba...
MiskolcSport
Kosárlabda: szombaton este megkezdődött az élvonalbeli női kosárlabda bajnokság 2026/27-es idényének küzdelemsorozata a DVTK számára.
Ősszel is lendületet adhatsz az ötletednek a Dialóg Egyesülettel!
MiskolcSzabadidő
Újra meghirdette ifjúsági ötletpályázatát új közösségi programok szerveződése érdekében a Dialóg Egyesület, amelynek benyújtási határideje október 11.
Képgaléria
XIX. Fazola Napok
Egy napra újra életre kelt a Fazola-kohó
MiskolcKultúraSzabadidő
Az Őskohó hagyományos látványcsapolása és a Perecesi Bányász Fúvószenekar előadása mellett, rendkívül színes szabadidős és ismeretterjesztő programarzenál várta szombaton Újmassán, a XIX. Fazola Napokra kilátogatókat.