Az 1918-as, spanyolnáthaként elhíresült világjárvány és több tízmillió halott áldozata azonban már minden kétséget kizáróan az influenzavírus számlájára írandó. Az ekkor kialakult kombináció tünetei közül a beszámolók szerint a legijesztőbbek a bőrön és a nyálkahártyákon jelentkező pontszerű vérzések voltak, amelyek a halálesetek leggyakoribb okaként szerepeltek a gyakori bakteriális felülfertőződések mellett. A fenti, influenzára általában nem jellemző tüneten kívül ennek a vírusnak több szokatlan tulajdonsága is volt. Mind fertőzőképességében, mind a megbetegedettek halálozási arányában messze felülmúlta az átlagos influenzavírust. Előbbi képessége folytán még a sarkkörökön túli, gyéren lakott területekre és a gyakorlatilag elhagyatott csendes-óceáni szigetekre is eljutott, míg az utóbbi tulajdonsága révén az akkori földi lakosság becslések szerinti 2,5–5 százalékának életét követelte. Míg tehát az „átlagos” influenzavírus fertőzötteinek körülbelül 0,1 százaléka hal meg, ekkor az arány a különböző populációkban 2–20 százalékra is felment. Még ennél is szokatlanabb és fenyegetőbb volt, hogy míg a vírusfertőzések áldozatai általában idős emberek vagy kisgyermekek, akiknek a védekezőképessége valamilyen okból elmarad a fiatal, középkorú felnőtt lakosságétól, addig a spanyolnáthában elhaltak több mint a fele a húsz és negyven év közötti korosztályból került ki.
A fenti sorok egy meglehetősen gyilkos kór képét festik, míg a mindenki által jól ismert influenza kellemetlen, de korántsem ennyire veszélyes betegségként él a tudatunkban. Olyannyira, hogy a mindennapi életben nemritkán össze is keverjük a közönséges náthával. Ha valaki lázra, torokfájásra, orrfolyásra, rossz közérzetre panaszkodik, könnyen megkapja a családtól vagy környezetétől az influenzadiagnózist. Persze gyakran van is ebben igazság, hiszen ez a betegség leginkább a fenti tünetekkel (esetleg még izomfájdalmakkal, kisgyermekkorban hányással, hasmenéssel) jár együtt, de sokszor csak valamely egyéb, felső légúti betegséget okozó vírus áll a háttérben.
Akkor tehát melyik is a vírus igazi arca? A pusztító és gyilkos világjárványé, vagy a szokványos nátháé? A válasz sajnos az, hogy mindkettő, sőt a lehetséges változatok száma szinte végtelen.
Hogyan képes egyféle vírus ennyiféle formában megjelenni? A megoldás egyik fele talán adja magát: úgy, hogy nem egy vírusról, hanem egy meglehetősen kiterjedt víruscsaládról van szó. Mindannyian az orthomyxo vírusok közé tartoznak, és alapvetően három csoportba (A, B, C) sorolhatók. Közülük azonban csak az „A” valódi csoport, a „B” és a „C” egy-egy vírusfajt jelöl, amelyek az ember szempontjából jóval kisebb jelentőségűek, mint a népes és különböző alcsoportokra osztható „A” jelű. A válasz másik fele viszont abban rejlik, hogy az ezen altípusba tartozó vírusok „tudnak valamit”, ami puszta számbeli fölényüknél jóval nagyobb előnyt biztosít számukra, ez pedig a változásra való rendkívüli képességük.
A változékonyságnak két útja van. Egyfelől az igen gyakori mutációk, amelyek révén a vírusok rendkívül gyorsan változtatják tulajdonságaikat. Ez részben magyarázza az előidézett kórképek sokféleségét, másrészt nagy előnyt jelent a terjedés szempontjából, hiszen a kórokozók így gyakorlatilag mindig új vírusként képesek meglepni az immunrendszert. A szervezetünk védelmében részt vevő sejtek ugyanis tárolnak „emlékképeket” az elszenvedett fertőző betegségek némelyikéről, de az influenzával szemben legtöbbször nincs esélyük, minthogy a legutóbbi találkozás óta a vírus már lényegében nem is az a vírus. Pontosabban az évi rendszerességgel a téli hónapokban beköszöntő influenzajárvány lényegében nem is ugyanazt az egy kórokozót jelöli, hanem csak annak egyik változatát. Ez az oka annak is, hogy az influenzaellenes védőoltásokat évről évre újra össze kell állítani az éppen aktuális „verzióknak” megfelelően.
Mintha a fenti mechanizmus még nem volna elegendő a megfelelő változatossághoz, az influenzavírusoknak egy másik „módszer” is rendelkezésükre áll a nagyobb „hatékonyság” elérésére. A különböző influenzavírusok képesek a rekombinációra, vagyis arra, hogy egymás között bizonyos örökítőanyag-részleteket és ennek révén tulajdonságokat cseréljenek. Ehhez mindössze arra van szükség, hogy kétféle vírus – amelyik lehet akár két, alapvetően más célcsoportra, például emberre/szárnyasra/sertésre specializálódott alfaj is – egy időben, egy sejtben találkozzon össze. Könnyen belátható, hogy az így létrejött új vírus még kevésbé lesz ismerős immunrendszerünk számára.
A veszély mértékét sem túl-, sem alulbecsülni nem szeretné egyetlen felelős illetékes sem. Mostanra már bizonyos, hogy világméretű járvánnyal állunk szemben, azonban úgy tűnik, mind fertőzőképességben, mind súlyosságban elmarad a „nagy elődöktől”. A védőoltás készen áll: a tudomány mind a diagnosztikus, mind a terápiás területeken hatalmasat fejlődött a spanyolnátha óta.
A pandémia elleni hatékony védekezés három szinten valósulhat meg:
- kormányzati szint (járványkontroll, objektív kommunikáció, megfelelő védőanyagok beszerzése elegendő mennyiségben);
- vállalati szint (dolgozóknak készletezés, kommunikáció, pandémiás terv készítése);
- egyéni szint (higiénia, tájékozódás, szezonális készítmények felvétele).
Mivel a kormányzati és a vállalati szintek teljesülését nemigen tudjuk befolyásolni, érdemes a hangsúlyt az egyéni felkészülésre helyezni. Ennek egyik alapja, hogy légy tisztában a rád leselkedő veszély súlyosságával, ne vedd félvállról, de ne is ess pánikba. Ismerd meg az esetleg szükséges, illetve a rendelkezésedre álló védőeszközöket, beszerzésük, felvételük időpontját, hatásaikat. Igyekezz minél több helyről informálódni, hogy objektív képet alkothass a hatásokról, mellékhatásokról. Tudd pontosan, melyik gyógyszer, tabletta, spray, maszk, oltás mire való, és mikor kell magadhoz venned. A korai, felesleges bevétel ugyanis legalább olyan hiba, mint az, ha egyáltalán nem gondoskodsz a védelmedről.
Amennyiben erős az immunrendszered, a vírus sokkal nehezebb helyzetben van. Fontos, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt fogyassz, immunerősítő szerek és vitaminok segítségével megfelelő védekezőképességgel lásd el a szervezeted.
Ha lehet, kerüld a sűrű kézfogást, ne puszilkodj, és szellőztess sokat!
A sűrű kézmosás elengedhetetlen. A hatékony, helyes kézmosást az alábbiak szerint végezd:
- Először is nedvesítsd be a kezed! Tévedés, hogy ugyanolyan hatékony a száraz kézre tett szappan, mint a nedvesre.
- Utána legalább 15-30 másodpercen keresztül dörzsöld a szappant az egész kézfejeden, az ujjaid közötti területeket és a körmöket is beleértve. Ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a bőrre tapadt baktériumokat fellazítsd.
- Folyó víz alatt távolítsd el a szappant a kezedről, hogy ne szárítsa ki, ne irritálja a bőrt.
- Lehetőleg papírtörlőt használj, és használat után dobd is ki. A nedves textiltörölközőkben örömmel tanyáznak tovább a baktériumok, melyek a kézmosást követően azonnal visszakerülnek a kezedre. Ha nyilvános helyen mosol kezet, a csapot is a papír segítségével zárd el, és a kilincset se fogd meg puszta kézzel, ha lehetséges.