Az ellenőrzésben részt vevő hatóságok mindegyike más területet vizsgált. A Közterület Felügyelet munkatársai például az engedély nélküli árusítást és a szabálytalanul parkolókat ellenőrizték, a Vám-és Pénzügyőrség munkatársai pedig az illegális jövedéki termékek árusítói ellen léptek fel. Fogyasztóvédelmi szempontok alapján ellenőrizték az üzleteket és vendéglátóegységeket is, vizsgálva, betartják-e az előírásokat.

Horzsa Sándor, az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság Operatív Ellenőrzési Főosztályának helyettes vezetője elmondta: alapvetően a nyugtaadási, számlaadási kötelezettség teljesítését ellenőrizték, s vizsgálták a foglalkoztatás szabályszerűségét is. Varga Zoltán a Vám-és Pénzügyőrség regionális szóvivője úgy nyilatkozott, a VPOP munkatársainak ellenőrzése elsősorban azúttal is az illegális jövedéki-, valamint a hamis márkajelzéssel ellátott termékek felederítésére irányult. Emellett, tekintettel az ünnepek közeledtére, nagy figyelmet fordítottak a petárdaárusokra is.

A hatóságok eredményesnek ítélték az akciót, mint megtudtuk, a kereskedők pedig az egész hónapban számíthatnak még ilyen ellenőrzésekre. Balogh Miklós, a városi rendőrkapitányság járőrszolgálati alosztályának vezetője úgy értékelte, minden társszerv hatékonyan végezte a feladatát, eredményesen zárult az akció. Igen sok helyszíni bírságot róttak ki, és szép számmal születtek szabálysértési feljelentések is.

A Közterület Felügyelet munkatársai például 12 ezer forint értékben szabtak ki helyszíni bírságot a szabálytalanul parkoló autók tulajdonosaira, egy illegálisan árusító ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek. Az ellenőrzési sorozat ezzel még nem ért véget, az üzletek és a kereskedők egész decemberben számíthatnak ellenőrzésekre, a fogyasztók védelmében.