Ugrás a tartalomra

Pest megye elszakadna a fővárostól

Létrehozva
Elszakadva a fővárostól önálló régióvá akar válni Pest megye - erről döntött egyhangúlag a megyei közgyűlés pénteken - közölte Szűcs Lajos, a testület elnöke
A közgyűlés közleménye szerint egyhangúlag fogadták el az elnök előterjesztését "Pest megye önálló tervezési, területfejlesztési és statisztikai régió létrehozásának kezdeményezéséről", így elvileg a 2013. évi európai uniós költségvetésben Pest megye már önálló régióként szerepelhetne.

A számítások szerint 2013-ig évente közel 40 milliárd forintnyi uniós támogatástól esik el a megye 187 települése a jelenlegi "közösködés" miatt - olvasható a kommünikében, mely szerint jelenleg a Budapesthez, illetve a megyéhez kötődő projekttámogatások háromnegyedét a főváros kapja.

Az Országgyűlés elnökének és a miniszterelnöknek is elküldött közgyűlési döntésről remélhetőleg tavasszal határoz a kormány, így az EU megváltoztathatja a régiós besorolást.