A szlovákiai teherfuvarozókat tömörítő érdekvédelmi szervezet szerint a szlovák fuvarozók kerülni fognak Magyarország felé a Kassa és Pozsony közötti szakaszon, mert például egy 12 tonnás kamion útmatricája az eddigi 900 eurós éves ár helyett januártól 16 ezer euróra is nőhet. Az új rendszer a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozik, a sofőröknek fizetniük kell az autópályák, a gyorsforgalmi és az első osztályú utak használatáért.
Ilyen feltételek mellett a Kassáról induló kamionok Magyarországon át fognak Csehországba vagy Németországba menni, hiszen Miskolcnál felhajthatnak az autópályára, amelyről csak Németországban kell lejönniük. Egy kassai kamionnak olcsóbb lesz Budapesten át Pozsonyba jutnia, mint a hazai utakon.