TALÁLATOK: 108841 - 108860 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Miskolci rendészeti iskolások a romaverők között?
Egyéb
Egy roma férfi szerint öt rendőr támadt rá Hevesen. Kettőt közülük az ügy tisztázásáig felmentettek a munkavégzés alól a péntek éjjel történt bántalmazás miatt. A megsérült férfi hétfőn hagyta el az egri Markhot Ferenc Kórházat, ahol megfigyelésen volt benn.

Feloszlatták a Magyar Gárdát
EgyébPolitika
Az Legfelső Bíróság (LB) elutasította a gárda ügyvédjének kérelmét, és helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla júliusban kihirdetett jogerős határozatát, azaz a Magyar Gárda jogerősen feloszlott.

Visszaveszi a pénzt az állam a kórházaktól
Gazdaság
Visszaveszi a kórházaknak adott pluszpénz jelentős részét a kormány – állítják az egészségügyi szervezetek vezetői keddi egyeztetésük után.

Kezdődhet a kútfúrás
Gazdaság
A Miskolc környezetében indítandó első kutatófúráshoz a PannErgy Nyrt. 90%-os tulajdonában álló Miskolci Geotermia Zrt. megszerezte a vízjogi létesítési engedélyt.

Stratégia a piacképes szakképzésért
GazdaságHelyi hírekBelföldOktatásCímlap
A képzési bizottságokat azzal a céllal hozták létre múlt év elején, hogy segítsék a szakmai képzések átalakítását, azok valós munkaerőpiaci igényekhez való igazítását.

Uniós útfelújítások Hevesben
Gazdaság
Befejeződtek Heves megye déli részén, a Heves–Pusztataskony és a Kisköre–Poroszló összekötő út kijelölt szakaszain a felújítási munkák. Mintegy 720 millió forintból, összesen 18 kilométer hosszan újították fel az utakat. Az Észak-Magyarországi Operatív Programban (ÉMOP) lebonyolított beavatkozás…

Kitüntették az U20-as válogatott tagjait
Sport
Kitüntették az U20-as válogatott tagjait, az őket felkészítő sportszakembereket, valamint Erdei Zsolt bokszvilágbajnokot.

Adventi-koszorú körkép 2009
KözéletCímlap
Vélhetően a legtöbb magyar család otthonának dísze manapság az Adventi koszorú. Ennek apropójából készítettünk rövid közvéleménykutatást Miskolc forgalmas pontjain.

Adomány a gyermekekért
EgyébCímlapEgészség
Több mint 2 millió forintot adományozott az ING a Gyermekegészségügyért Alapítvány Borsod-Abaúj-Zemplén megyei egészségügyi intézményeknek.

Horgászengedély csak a Tisza-tavi Sporthorgász Nkft.-től
KözéletBelföld
A Tisza-tó halállományának növelése és horgászatának fejlesztése a térség elemi érdeke. A tulajdonos magyar állam képviseletében eljáró Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) 2000-ben pályázatot írt ki a Tisza-tó halászati (horgászati) hasznosítására. A pályázaton a helyi…

Olcsóbb lesz az áram az E.ON-nál
GazdaságBelföld
Január elsejétől 3,4 illetve 3,1 százalékkal csökken a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közüzemeket kiszolgáló E.ON Energiaszolgáltatónál az áram végfelhasználói ára - közölte Kutas István, az E.ON Hungária médiakapcsolati és PR vezetője.

Szöllősi a legjobb
SportCímlap
A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai.

Szinvavölgyi a MÜHÁ-ban
KultúraCímlapProgramajánló
„Nem úgy van most, mint volt régen…” címmel tartja a Szinvavölgyi Néptáncműhely estjét december 19. szombat 18 órakor a Művészetek Házában.

"DVTK 100" - felhívás
Sport
A következő esztendő februárjában 100. születésnapját ünnepli a DVTK, aminek apropóján egy időszakos kiállítás nyílik majd a Sportcsarnokban.

Alkotmányellenes a családi pótlék adóztatása
Gazdaság
Sérti az arányos közteherviselés elvét, mert nem megszerzett jövedelem adózására vonatkozik a családi pótlék szeptembertől hatályos szabályozása, mondta ki kedden az Alkotmánybíróság.

Megválasztják az év sportolóit
SportBelföld
Több kategóriában nagyon szoros eredmény alakult ki az idei Év sportolója-szavazáson, világ- és Európa-bajnokok is lemaradtak a dobogóról. A legjobbak sorrendje ezúttal is a csütörtöki díjátadón derül ki a Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

Miskolc legendái a Ferencziben
KultúraOktatásCímlap
Miskolci legendák címmel jelent meg Csorba Piroska és Fedor Vilmos könyve, mely 64 ismert és kevésbé ismert miskolci történetet dolgoz fel.

150 éve született az eszperantó atyja
Egyéb
Ma született 150 éve Zamenhof, lengyel orvos, az eszperantó mesterséges nyelv megalkotója.

A csend esztétikája az Art-Térben
KultúraProgramajánló
A nagy találkozások, parázs viták és barátkozások, beszélgetések helyszíne a Feledy-ház. Művészeket, építészeket, újságírókat, költőket, írókat - kreatív alkotókat várnak minden korosztályból az Árttérbe kéthetente szerdánként egy kis szellemi felüdülésre.

Tűzmegelőzési tanácsok karácsony előtt
EgyébCímlap
Karácsony környékén megnövekszik a lakástüzek száma, melyeket főleg az ünnepet kísérő látványelemek nem rendeltetésszerű, gondatlan használata okoz.