TALÁLATOK: 109021 - 109040 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Diákparlamenti együttműködés
KultúraOktatás
December 10. az emberi jogok világnapja, melyet az ENSZ közgyűlése 1954-ben fogadott el. Ebből az alkalomból a Városi Pedagógiai Intézet konferenciát szervezett a diákok érdekvédelméről és közösségi kezdeményezéseikről. A rendezvényen a Kassai Diákparlament képviselői is részt vettek, akik a…

Képviselőházi lobbi a tag szerint
KözéletHelyi hírek
Az amerikai képviselőház a gazdasági lobbitevékenység szokatlan formáját választotta, amikor határozatot hozott a magyarországi független médiahatóság döntésének elítélésére – állítja Szalai Annamária, az ORTT testületi tagja.

Elismert diákok
ÉletmódOktatásCímlap
Több, mint félszáz középiskolai diákot jutalmaztak, és ismertek el csütörtök délelőtt a miskolci városháza dísztermében.

Stagnál a felszámolt cégek száma
Gazdaság
Novemberben 1300 cég került felszámolás alá Magyarországon. Ez nagyjából megfelel az elmúlt fél év átlagos havi adatainak – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből. November végéig összesen 13 708 cég jutott hasonló sorsra, miközben 12 383 cég bezárásáról maguk a tulajdonosok…

Felújították az orvosi rendelőt
PályázatokPályázati hírek
Átadták Komjáti községben az uniós pályázati forrás segítségével megújult egészségházat, amely három település lakóit látja el.

Zöld városok felmérés
KözéletKülföld
A Siemens közzétette az első „Európai Zöldváros Indexet” – Az Economist Intelligence Unit harminc európai ország harminc nagyvárosát vizsgálta – A városok élen járnak a klímavédelemben.

Megoldások Lyukó nyomorára
VárosinfóCímlap
Véget ért a Miskolc valamint a Tilburgi Fontys Egyetem Várostervezési Akadémiája, melynek keretében az építész és városépítési szakemberek Lyukóbánya problémakörére kerestek hathatós megoldást.

Tőkés szerint nem volt igazi rendszerváltás
KözéletKülföld
Tőkés László EP-képviselő december 9-én Bukarestben találkozott a Társadalmi Párbeszédért Csoport (Grupul pentru Dialog Social) tagjaival. A megbeszélés moderátora, Rodica Culcer kérésére Tőkés László a húsz évvel ez előtti forradalom tanulságairól beszélt.

Az EU komolyan veszi a klímaváltozás kihívásait
KözéletKülföld
Európa korábban nem létező energiapolitikája tulajdonképpen ez elmúlt években kezdett formálódni, és a kezdetektől komolyan vette a klímaváltozás kérdését – fogalmazott Herczog Edit az EU-s energiapolitika öt évét értékelő brüsszeli fórumon csütörtökön.

A döntő is lehetne
SportCímlap
Második fordulójához érkezett a női Magyar Kupa a futsalosoknál. Már itt egy döntőnek beillő mérkőzéssel találkozhatunk, hiszen a tavalyi második helyezett a tavalyi harmadik helyezettet látja vendégül.

Ötven éves a Kaffka Margit Általános Iskola
ÉletmódOktatás
Ünnepel a Kaffka Margit Általános Iskola, az intézmény ugyanis az idei tanévben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Az egykori 35. számú Kilián Északi Általános Iskola 1989-ben vette fel a híres írónő és pedagógus Kaffka Margit nevét. Félévszázados jubileumán az intézmény hagyományaihoz méltó…

Változó illetékfizetési szabályok
Gazdaság
A közteherviselés rendszerének 2010 évi átalakítása az illetékfizetési szabályokat is érintette. E változások közül a legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legfontosabb módosításokat tekintjük át.

Mohó mohások
Bulvár
El akarták adni az erdőből felszedett mohatéglákat azok az elkövetők, akiket az erdészek értek tetten.

Fejlesztésekre készül a MISEK Kft.
KözéletHelyi hírekÉletmódVárosházi hírekCímlapEgészségPályázati hírek
Mintegy ötmilliárdos fejlesztési támogatásra kíván pályázatot benyújtani a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ(MISEK Kft.) A tervezett beruházás lehetővé tenné a jelenleg különálló, pavilon rendszerű kórházi épületek "tömbösítését", az orvosi technológia jelentős fejlesztését,…

Pirosban zárt Európa
Gazdaság
A többségében inkább jobb makro adatok ellenére a tengerentúli tőzsdék sem tudtak olyan mértékben emelkedni, mint amilyen visszaesést tegnap láthattunk, ráadásul Európa a tegnapelőtti leminősítés hatására még bő pirosban zárt.

Négyen már távoztak
SportCímlap
Megkezdődött az őrségváltás a DVTK labdarúgó csapatánál. Arról már beszámoltunk, hogy a januári felkészülésnek új edzővel vág majd neki az együttes, mivel Aczél Zoltán fél évre megkötött szerződése lejárt, és azt a felek nem hosszabbították meg.

Szombaton nyit a II.-es számú jégpálya
SportCímlap
A Miskolc Városi Szabadidőközpont multifunkcionális jégpályáját korcsolyázó óvodások lepték el tegnap délelőtt, hiszen elkészült a gumiborítást fedő 6cm vastag jégfelület.

A posta korlátlanul elfogadja a sárga csekket!
CímlapGazdaságBelföld
A Magyar Posta megerősítette: korlátlan ideig elfogadják a régi típusú készpénz-átutalási megbízásokat. A hivatal ezzel az APEH sajtóban megjelent közleményét cáfolta, amely szerint a posta 2009. december 31-i határidőhöz kötné a régi sárga csekkek átvételét.

Rendészeti Központ Miskolcon
VárosinfóEgyébIVS
Elkezdődött a Miskolci Rendészeti Központ tervezett székhelyének kialakítása a Papszer u. 2. sz. alatti önkormányzati ingatlanban. Ezzel, és az avasi műemlék református temető körbekerítésével, mintegy 120 millió forintos beruházásból…

Budapest Bár a Művészetek Házában
CímlapKultúraHelyi hírek
A Budapest Bár új, dupla albumának lemezbemutató turnéjának állomása ma, december 10-én Miskolc. Az együttes koncertjét este 7 órától a Művészetek Házában hallhatják.