Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 35141 - 35160 | ÖSSZESEN: 36074 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
B. Tóth Erika: Út a reményhez című riportkönyve sorsokat mutat be.
Cikk
Ennyi babakocsit, apuka vállán ücsörgő gyereket ritkán látni egy rendezvényen – családokkal, anyukákkal és párjukkal, nagyszülőkkel és unokákkal telt meg május 1-jén a Népkert. A városi majálison a polgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a miskolciak a jól végzett munkájukat ünneplik ma.
Cikk
Továbbjutott a Miskolc a Debrecen ellen a férfi vízilabda ob I 5-8. helyért rendezett párharcából, miután szerdán az egyik csapat hetedik pontjáig tartó párharcot 9-0-ra megnyerte.
Cikk
A Fidesz országosan a legfrissebb adatok szerint már több mint másfél millió aláírást gyűjtött össze Orbán Viktor 7 pontos programja mellett a bevándorlás megállítására – jelentette be a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Cikk
A héten kezdődik az országos szúnyoggyérítési program, amelyet a katasztrófavédelem irányít. Első lépésként a biológiai eljárással lépnek fel a szúnyoglárvák ellen.
Cikk
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a napokban megtartotta a kétévente esedékes országos tisztújító küldöttgyűlését Budapesten, melyen újraválasztották országos alelnöknek Váraljai Zoltánt.
Cikk
A portugál Jornal de Notícias napilap beszámolója szerint a legendás kapus a szerdai edzésen lett rosszul. A Porto megerősítette a hírt, hozzátéve, a 37 éves kapus nincs életveszélyben.
Cikk
Lövöldözés volt helyi idő szerint kedden az észak-karolinai Charlotte nagyváros egyik egyetemén, az Egyesült Államokban, a tragédiának két halálos áldozata és négy sebesültje van. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.
Cikk
Szerdától ismét a Magyar Honvédség légiereje biztosítja négy hónapon át a balti légtér védelmét.
Cikk
Május 1-jétől egy még korszerűbb, igényesen felújított selyemréti fürdőbe térhetnek vissza a vendégek. Szerdán, a strandszezon indulásával adták át az új medencét és a felújított, korszerűsített kiszolgáló épületet. A beruházás 1,7 milliárd forintba került.
Cikk
Eddigi remek szereplésének köszönhetően úgy várhatta a BVSC otthonában esedékes utolsó középszakasz-mérkőzést a Miskolci Vízilabda Club, hogy a csapat mindenféleképpen az 5. helyről indíthatja a helyosztókat. Maga a találkozó, a két együttes közös múltjának megfelelően, nagy csatát hozott és egy rendkívül különleges játékvezetői döntésnek köszönhetően, szó szerint az utolsó pillanatokban még egyenlíteni tudott a BVSC, és így 12-12 lett a vége.
Cikk
Anyák napjához közeledve virágba borult a Gárdonyi park, kedd délután – idén is megrendezték a városrész hagyományos vásárát.
Cikk
– ezzel a címmel megyei történelmi vetélkedőt rendezett kedden az Új Nemzedék Központ (ÚNK) a Megyeháza dísztermében. Nyolc középiskolás csapat adott számot felkészültségéről. A vetélkedőn részt vett és köszöntőt mondott a megyei közgyűlés elnöke.
Cikk
Pezseg az ingatlanpiac Magyarországon, Miskolc belvárosában pedig irodát nyitott kedden az egyik vezető bankintézetének stratégiai partnere, Airizer Csaba és Airizer Csabáné. Az irodában szakértő tájékoztatást és támogatást kapnak az ügyfelek az ingatlan-adásvétel teljes folyamatában.
Cikk
„Az elmúlt két hónapban sokat készültünk, hogy a lehető legjobb produkciót vigyük ki az Eurovíziós Dalfesztiválra” – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Pápai Joci, aki pénteken utazik az idei fesztivál helyszínére, Tel-Avivba.
Cikk
A hagyományokhoz híven idén is zenés, táncos forgataggal hirdeti meg új évadát a miskolci teátrum. A rossz időjárás miatt annyiban változott csupán a program, hogy nem a színház előtt, hanem a Nagyszínház előcsarnokában várják színes programokkal és gyümölcsös fogásokkal az érdeklődőket, amelyeket maguk a művészek készítenek el a 2019-2020-as évad címeiből inspirálódva.
Cikk
Halle Berry Instagram oldaláról tudhatják a rajongók, mennyire komolyan vette a John Wick háromra való felkészülést.
Cikk
Immár 7. alkalommal várta a Miskolci Egyetem 3 műszaki kara a középiskolás lányokat, hogy a Lányok Napja országos rendezvénysorozathoz csatlakozva – kedden délelőtt – találkozhassanak a műszaki pályák szakembereivel, és kipróbálhassák magukat a tudomány, a technológia és a kutatás világában.
Cikk
Különleges élményt kínáló hangversennyel kezdődik május 3-án, pénteken a XXX. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál. Arthur Honegger: Nicolas de Flue című drámai legendáját miskolci együttesek adják elő. A fesztivál 3 napja alatt a megye 4 településén 8 koncertet adnak az Olaszországból, Szlovákiából és termeszétesen Magyarország számos településéről érkező kórusok.
Cikk
Múlt héten egy férfi elég sajátos szettet választott a London Marathon teljesítéséhez.