Ugrás a tartalomra

A kijárási tilalom miatt szinte üresen közlekednek éjjelente az MVK járatai

Létrehozva
A stábunknak nyilatkozó MVK-s buszsofőr meglátása szerint egyes vonalakon este 11 és hajnal 4 óra között senki nem utazik.
Kép
A járványügyi intézkedések miatt nappal jelentősen csökkent az utasszám, éjszaka pedig szinte üresen járnak a miskolci buszok és a villamosok. Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A múlt év végén részletes cikkben számoltunk be arról, mennyire esett vissza az MVK utasforgalma az esti kijárási tilalom miatt. Érdeklődésünkre a közlekedési cég akkor úgy fogalmazott, a járatok kihasználtsága a csúcsidőszakokban is csak alig több, mint ötven százalékos, az éjjeli órákban pedig a tíz százalékot sem éri el.

Éppen emiatt döntött úgy az MVK, hogy február elsejétől több nagyvároshoz hasonlóan munkanapokon bevezeti a tanszünetes menetrendet, ami azt jelenti, hogy kevesebb járat közlekedik naponta a város útjain. A közlekedési társaság döntését azzal indokolta, míg 2019-ben az MVK járatain naponta körülbelül 200 ezren utaztak, addig ez az utas szám tavaly 27 százalékkal visszaesett, idén január elején pedig a számok tovább csökkentek. Munkacsoport dolgozott a járatok összehangolásán, és figyeltek az utazóközönség szokásaira is. 

Majoros Sándor autóbuszvezető szerint az esti órákban a kijárási korlátozások miatt már 7 óra után érezhetően kevesebben utaznak, mint korábban.

- Azt tapasztaltam, hogy az utasforgalom nagyon lecsökkent napközben, ezzel párhuzamosan viszont nőtt némelyest az autóforgalom, sokan közlekednek most inkább saját autóval – mondta el a Miskolc Televízió Híradójának az MVK buszsofőrje.

Kép

Éjszaka még rosszabb a helyzet – folytatta –, bizonyos vonalakon este 11 és hajnali 4 óra között szinte teljesen üresen járnak a buszok és a villamosok. 

A közlekedés társaság helyzetét az utasszám lecsökkenése mellett tovább nehezíti az a csaknem egymilliárd forintos hiány, amit a kormány tavaly és az idei évben sem fizetett ki eddig a miskolci tömegközlekedés támogatására.
 

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.