Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 39841 - 39860 | ÖSSZESEN: 43307 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Az idén ötven éves James Bond remekmű, az Őfelsége titkosszolgálatában gálavetítésére, klasszikus közönségtalálkozóra és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Életműdíját átvenni érkezik Miskolca a nyolcvan esztendős George Lazenby.
Cikk
Különleges műsorral ünnepli ötéves fennállását a Margaret Island zenekar: ismert slágereiket, mint az Eső, a Veled minden, a Legszebb szavak és a Hóvirág ezúttal áthangszerelve, a Heuréka Pop Orchestra kamarazenekarral kiegészülve adják elő a csodás panorámájú tokaji helyszínen, augusztus 31-én.
Cikk
Hétfő estig csak Alakszai Zoltán miskolci polgármesterjöltet és a Fidesz-KDNP egyéni választókerületi jelöltjeit vette nyilvántartásba a választási bizottság az október 13-i önkormányzati választásra - derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból.
Cikk
Hivatalosan is megkezdte 2019/2020-as zenei évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A bérletek 80 százaléka már elfogyott, pedig még el sem kezdődött az évad. Szászné Pónuzs Krisztina, az együttes ügyvezetője elmondta, a tavalyi 55. évad igazán tartalmasan zárult, s ugyancsak ez a sokszínűség és tartalmasság jellemzi a következő szezont is.
Cikk
Szabadtéri kondipark épült a játszótér mellé a Dankó Pista utcában. Így amíg a gyerekek játszanak, a szülők akár edzhetnek is.
Cikk
A nepáli hatóságok betiltják az egyszer használatos műanyagok használatát, miután 11 tonna szemetet gyűjtöttek össze 8848 méter magas hegyen, illetve annak környezetében.
Cikk
A II. Miskolci Piknik egész vasárnap várta a különleges ízek és kiváló borok szerelmeseit.
Cikk
A miskolciakkal fizettetné meg kampányát a magát függetlennek mondó Veres Pál, aki az őt támogató gyurcsányista pártok képviselőivel együtt lépett színpadra szombaton. A Szinva-teraszon mintegy 300-400 fő előtt beszélt programjáról és kért pénzbeli adományokat kampányához a Szinva Városáért Egyesület színeiben ringbe szálló Veres. A Velünk a Város balliberális pártok alkotta „civil szervezet” 19 képviselőjelöltjéből hárman el sem mentek a kampánynyitóra.
Cikk
A jóízű történet egy „ládikából” kerül elő a Jókai Szombaton az árnyas fák tövében a Sebaj Színház előadásában. A tapsot követően nemcsak a mesét, hanem az egész délutánt véleményezik a gyerekek:
Cikk
Egy 19 éves fiatalember vesztette életét a vasárnap délutáni balesetben.
Cikk
A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású női kajaknégyes aranyérmet szerzett, a férfi kajaknégyes pedig ötödik lett 500 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, s ez újabb négy plusz négy kvótát jelent Magyarországnak a jövő évi, tokiói játékokra.
Cikk
Már extrém magas a parlagfű pollenkoncentrációja az ország egyes területein, a tetőzés szeptember elején várható – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap déli Híradójában.
Cikk
A jó iskolatáska ergonomikus, jól illeszkedik a gerincoszlopra – mondta Moravcsik Bence ortopéd-szakorvos az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Cikk
Egyes gazdák már augusztus utolsó napjaiban megkezdhetik a kékszőlőfajták szüretelését a villányi borvidéken – közölte a 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára az MTI-vel.
Cikk
Csalódottan értékelt a Mezőkövesd elleni 3-0-s vereség után a diósgyőriek szakvezetője.
Cikk
Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a DVTK előtt adódott ziccer, de nem esett gól a Mezőkövesd elleni mérkőzés első félidejében. A második játékrészben a vendégcsapat négy perc alatt kétgólos előnyre tettek szert, majd egy újabb találattal bebiztosította győzelmét is.
Cikk
Gázolás miatt késések várhatók szombat este a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vasútvonalon – közölte a Mávinform a közösségi oldalán.
Cikk
A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjei közül elsőként a miskolci Alakszai Zoltán adta le a szükséges támogató aláírásokat – tudatta Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szombaton, a kampány első napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Cikk
Biztos munka, biztos jövedelem, biztos jövő – ezek Fülöp József Istvánné programjának főbb pontjai, amiket részletesen szombati sajtótájékoztatója keretében ismertetett a munkáspárti polgármesterjelölt.
Cikk
Alakszai Zoltán polgármesterjelölt mellett a Fidesz-KDNP mind a 19 egyéni képviselőjelöltje is már az első napon összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlásokat.