Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 11141 - 11160 | ÖSSZESEN: 42763 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Mutatjuk, mit, hol és mikor nézhetnek a következő két napban.
Cikk
Továbbra is árnyékban henyélésre alkalmas az időjárás, bár a kánikula kicsit visszacsavart a termosztáton.
Cikk
A szoptatás világhetét minden évben augusztus 1. és 7. között tartják több mint 120 országban, így hazánkban is. Az anyatej kincs, hiszen megalapozza a gyermek immunitását, a szoptatás pedig a baba és kismama szoros kötődését.
Cikk
Lemondásra szólította fel a Magyar Úszószövetség vezetőségét.
Cikk
A magyar férfi vízilabda-válogatott a címvédő Szerbia ellen játszotta utolsó csoportmérkőzését a párizsi olimpián hétfőn. Mindkét csapat továbbjutott már a negyeddöntőbe, a tét a harmadik hely volt.
Cikk
Véget ért a közös munka a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf és edzője, Virth Balázs között – erről hétfőn a Nemzeti Sport számolt be a trénerrel készített interjúban.
Cikk
Hétfő reggel a négytagú magyar öttusacsapat is elindult a párizsi olimpiára, köztük ott van a diósgyőri színekben induló Guzi Blanka is. Az NSO Tv stábja mások mellett őt is megszólította a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Cikk
Az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő új tarifarendszer kialakításának következő lépéseként fokozatosan a buszjáratokon is bevezetik – a távolságtól független 300 forintos – egységes helyjegyet.
Cikk
Mért az IDEA.
Cikk
Júliusban a DataHouse adatai szerint 9685 import használt személyautó kapott magyarországi rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti és az előző havi értékhez képest is 14 százalékos növekedés – közölte a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
Cikk
Rekordszintre emelkedett a második negyedévben a fiatalok személyes jövedelme: a havi nettó összeg átlépte a 200 ezer forintos határt az egyik bank ifjúsági indexének legfrissebb, reprezentatív kutatása szerint.
Cikk
Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel.
Cikk
Korábban úgy volt, hogy Szlovákiában kerül sor a versenyre, mert ott jobbak a természeti adottságok ehhez a sporthoz, de sikerült ismét Magyarországon tető alá hozni. Péntektől vasárnapig tartott az első Miskolcon megrendezett Downhill országos bajnokság a Lillafüredi Libegőparkban.
Cikk
A párizsi olimpián ötödik Hámori Lucát a bronzéremért járó pénzjutalommal díjazza a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ).
Cikk
Augusztus 2-a, a roma holokauszt emléknapja, 80 év távlatából is arra figyelmezteti Magyarországot és az európai közösséget, hogy a propaganda, az áldozathibáztatás, és társadalmi csoportok szembeállítása ártatlan emberek százezreinek és millióinak kitaszítottságába és életébe kerülhet.
Cikk
Ezt már a naptárba sem szükséges felírni, hiszen mindenki tudja: minden hónap első vasárnapján Régiségvásár Miskolcon.
Cikk
Az egyetemi ponthatárok kihirdetését követően az a leendő hallgató, aki lakhelyétől távol kezdi meg felsőfokú tanulmányait, egy újabb kihívással kerül szembe. A lakhatását kell megoldania még az őszi szemeszter előtt. Erre rendszerint két alapvető lehetősége van: vagy kollégista lesz, vagy albérletbe költözik.
Cikk
A két különböző fotón a Hotel Palota udvara látható, jó száz év különbséggel.