Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 11201 - 11220 | ÖSSZESEN: 43158 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Rendhagyó programsorozattal ünnepelte huszonötéves évfordulóját a Tourinform Miskolc iroda.
Cikk
Egy miskolci gyorsétterem és egy papírírószer bolt fogott össze, hogy tizenhét család tanévkezdését könnyítsék meg.
Cikk
Az elkövető tettét azzal magyarázta, hogy nem akarta kivárni az órák múlva induló menetrendszerinti járatot. 
Cikk
Csütörtök reggel kilenctől rendkívüli közgyűlést tartott Miskolc képviselő-testülete. A grémium összesen hét napirendi pontot tárgyalt.
Cikk
A szúrós gázszag miatt rengetegen panaszkodtak a közösségi médiában és lapunknak is, mint mondták lehetetlen volt nyitott ablak mellett aludni, pedig a napközbeni hőség után éjjel tudna valamennyire felfrissülni a lakás. 
Cikk
A fogfájás könnyen pokollá teheti az életünket, ugyanis ez az egyik legkínzóbb, legelviselhetetlenebb fájdalomtípus, ami csak létezik.
Cikk
A fiatalkorú férfi öt év szabadságvesztést kaphat, a három gyermekkorú lány pedig 4 évre javítóintézetbe kerülhet.
Cikk
Óvatosan a Szabadságharc-Görgey-Lévay utcák kereszteződésében, ott hétfő óta egészen hétvégéig rekonstrukció miatt nem működnek a jelzőlámpák.
Cikk
Büszke hallgatójára a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Kara, aki a nemzetközi zenei szóló versenyen kiemelkedő eredményt ért el.
Cikk
Kigyulladt egy lakóház és egy műhely a településen a Kossuth úton kedd délután.
Cikk
Műszakilag elkészült a 3-as főút miskolci szakaszán található Harsányi felüljáró átépítése. A projektet a kivitelező készre jelentette, a műszaki átadás-átvételi eljárás folyamatban van, hétvégéig minden engedély meg lesz a használatbavételhez.
Cikk
A Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság Béres Attila ügyvezetői pályázatát támogatja.
Cikk
Csécsi Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa kapta az „Év iskolaőre” díjat.
Cikk
Kedden 11 órára befejezték a helyreállítást a Keleti pályaudvarra bevezető vágányokon, így már Kőbánya felső és Ferencváros (Kelenföld) felé sincs korlátozás.
Cikk
A Miskolci Önkormányzat Rendészete ősztől feladatellátásában és formailag is megújul. 
Cikk
Kedvenceink kedvenceit kóstolhatjuk a Csengey-kertben.
Cikk
A helyi adók - építmények utáni építményadó, az iparűzési adó/adóelőleg - második félévre esedékes összegeit szeptember 16. napjáig, a II. félévi telekadó összegét december 16. napjáig fizethetik meg az adózók pótlékmentesen.
Cikk
Hetvenéves korában, augusztus 26-án elhunyt Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművész.
Cikk
Az augusztus 11-én véget ért olimpia után 17 nappal augusztus 28-án kezdődik és jövő vasárnapig tart a paralimpia Párizsban.
Cikk
A NAV értesítői megoszlanak, a tartozások mellett mintegy 770 ezer magánszemélynek van túlfizetése.