Ugrás a tartalomra

Az egyik Vár utcai gesztenyefa is kidőlt a viharban

Létrehozva
A hétfő esti zivatar meghozta a régóta várt esőt, azonban olyan erős széllel érkezett meg, hogy több kárt okozott a városban. Ezek egyike, hogy a Vár utcai gesztenyefasor legrosszabb állapotban lévő példánya kidőlt. Szerencsére személyi sérülés nem történt és a helyzethez képest az anyagi kár is elenyésző.

Czifrusz Natália városi főkertész érdeklődésünkre elmondta, hogy a Vár utca Szinva felőli kezdeténél az első fa volt érintett a balesetben. Hozzátette, hogy a közelmúltban lebonyolított egyedi állapotfelmérések során kiderült, ez a példány volt a legrosszabb állapotban.

Kép
Fotók: Vágvölgyiné Jutka//Miskolc és Én Facebook-csoport

Nem is bírt az előző esti zivatar fát próbáló erejével és megadta magát: kidőlt, illetve a mellette álló fa egyik ágát is megával vitte. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem ingatlanra, hanem az utca felé dőlt, így személyi sérülés, jelentős kár nem keletkezett. Az elsődleges helyszíni információk szerint egy csatorna bánta a történéseket.

Kép

A főkertész azt is elmondta, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai intézkedtek a helyszínen, feldarabolták a letört darabokat, hogy azokat később elszállíthassák.

A több mint 100 éves Vár utcai vadgesztenyefák megmentésén a közelmúltban kezdett el dolgozni a város. Ennek a folyamatnak a részeként szakember készített minden egyes példányról egyedi állapotfelmérést, hozzá pedig intézkedési tervet, az eredményeket pedig fórumon ismertették a lakossággal.

Kép

Sajnos már akkor látszott, hogy van olyan rossz állapotban lévő fa, amelyet nem lehet megmenteni, azonban jó pár egyeden még lehet segíteni. Ezen dolgozik most a városvezetés.

FRISSÍTÉS: A történtek után Varga Andrea alpolgármester Facebook-oldalán bejelentette, hogy kezdeményezi egy városvédelmi faalap létrehozását.

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.