Ugrás a tartalomra

Online konferenciával zárták a 25. évfordulót

Létrehozva
Veres Pál szerint a kapcsolatunk Aschaffenburggal kulturális, gazdasági, de leginkább baráti alapokon nyugszik. Aschaffenburg és Miskolc 25 évre visszanyúló testvérvárosi kapcsolatát ünnepelték: a két város polgármestere az online térben találkozott egymással.
Kép
Fotók: Beregi László

Tavasszal kezdődtek az ünnepi év programjai: a két városvezető – a mostanihoz hasonlóan – online formában osztotta meg egymással az évfordulót érintő gondolatait. Később testvérvárosi futással emlékeztek meg a jubileumról a partnerségében résztvevő iskolák és intézmények csapatai, majd a miskolci Szent István téren és Aschaffenburgban a Színház téren különböző programokkal kapcsolódott ősszel össze a két város – szintén az interneten keresztül. Október elején a német testvérvárosból önkéntes tűzoltók hozták Aschaffenburg ajándékát: egy, a német város címerével ellátott aknafedőt. Ezt viszonozva Miskolc egy testvérvárosi fát küldött vissza velük.
A december 8-i online találkozó egyfajta lezárása volt a jeles év eseménysorozatának.

Kép

Az online egyeztetésen a két város vezetői és a kapcsolatokért felelős személyek vettek részt.

- Miskolcnak talán a legintenzívebb testvérvárosi kapcsolata Aschaffenburggal van – mondta az online eseményt követően Veres Pál polgármester. – Számos szálon fonódik egymáshoz a két település, de a pandémia miatt a 25 éves barátságot többnyire csak online formában tudtuk megünnepelni. Szerettük volna az emlékévet lezárni valamilyen formában: erre kínált lehetőséget a mostani helyzetben az online tér.

- Szívélyesen köszöntöttük egymást Jürgen Herzing főpolgármesterrel, beszélgettünk a 25 éves kapcsolat tükrében, valamint megvitattuk az együttműködés további lehetőségeit – számolt be a konferenciáról Miskolc polgármestere.
 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.