Remekelt a miskolci énekes, dalszerző, dalszövegíró a Dal 2024 második válogatóján. Legényes című alkotása kapta a legtöbb pontot az összesítésben, így az öt továbbjutó produkció között is az ő dala került be elsőként az elődöntőbe.
László Evelin könnyekkel a szemében hallgatta végig a zsűri értékelését. Szandi meghatottan, szintén könnyekkel küszködve mondta el véleményét az énekes saját szerzeményéről és előadásáról, amelyet az ítészek végül 38 ponttal jutalmaztak. A közönség pedig a legmagasabbra, 10 pontra értékelte László Evelin szerelemről szóló dalát, amelyet legközelebb rock műfajban kell előadnia
Továbbjutott László Evelin
Ez is érdekelhet
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.