Ugrás a tartalomra

Valaki adna egy felesleges vitrint Harsányi Attilának?

Létrehozva
A színész újabb díjat nyert. Gyors egymásutánban ez a harmadik rangos elismerés, amit átvehet.

Harsányi Attila több év munkáját takarítja most be. A színész idén beszerzett manifesztálódott elismeréseinek lassan külön vitrin kell. Ehhez pedig nem csak olyan szerepek kellettek, amiket a Miskolci Nemzeti Színházban szabott formára: szükség volt egy aradi boszorkánykonyhára is.

A miskolci színművész régóta dolgozik együtt Tapasztó Ernő rendezővel, az Aradi Kamaraszínház igazgatójával. Olyan monodrámák kötődnek a szimbiózisukhoz, mint a Rudolf Hess Tízparancsolata vagy a Sex, Drugs, Gods & Rock 'n' Roll. Nemrégiben bemutatták legújabb közös munkájukat: a Kean pedig hasított, mint a szike. A romániai színházi szcénát legalábbis meggyőzte.

Az előadás sikere hozzájárult, hogy a Nagybányán tartott nemzetközi színházi fesztiválon Harsányi Attila átvehette az Atelier Kiválósági Díjat – ezt egyébként első ízben kapta meg magyarországi színész.

Az OSZTO-n is osztatlan siker volt az alakítása, a legjobb színész díjával jutalmazták érte. A díjcsap pedig tovább csobog: a Kean elnyerte az Underground Festival Nagydíját.

Az aradon megrendezett színházi és képzőművészeti fesztivál zsűrije az erőt és a kifinomultságot emelte ki az előadás kapcsán. Ez a kombó pedig nagydíjat ért.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.