Kultúra
Miért Miskolc? 50. - Mutatványosok a Búza téren
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
A szerződés felbontása csak népszerűsítette Moldovát
A legolvasottabb magyar íróról, Moldova Györgyről halála kapcsán a Facebookon, a nyomtatott és az elektronikus sajtóban is megemlékeztek. Több fórumon is felidézték a Miskolcról készített szociográfiai riportkötetét.
Egy tanító útbaigazító festései
Kissné Fábián Katalin (1953–2021) festőművész, grafikus és művészetpedagógus életművéből nyílt emlékkiállítás csütörtökön a Feledy-házban.
Újragombolt hagyományok
Ismét Múzeumok Éjszakájára várja a látogatókat a Herman Ottó Múzeum: hat helyszínen, kitolt nyitvatartással, izgalmas programokkal.
Vice versa: a díj presztízsét is emelték a díjazottak
Nádas Péter és Bazsányi Sándor lettek az idei Szinva-díjasok.
„Az alapítók is büszkék lennének erre a színházra"
Elégedett nézők, állótapsos előadások, rangos díjak - nem véletlenül zárta az évadot büszkén, és minden színházi dolgozónak maximális köszönetét kifejezve Béres Attila igazgató szerdán.
Megint az operáé a főszerep
Újra örülhetnek az opera szerelmesei, mert a Miskolci Szimfonikus Zenekar június 30-án egy nagyszabású gálaesten vonultatja fel a műfaj kiválóságait.
Ismét emberek a fellegvárban: átadták a felújított Akropoliszt
Újjáéledt a miskolctapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpad kedd este. A Görömbölyi út 23. szám alatt található komplexum ünnepélyes átadásán egyházi és városi vezetők szólaltak föl.
(S)ikertörténetek - korszakos írózsenivel találkozhatunk Miskolcon
Nádas Péter Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, esszéista és Szűcs Attila Munkácsy Mihály-díjas festőművész lesz a Műha vendége szerdán.
Színekkel is gyógyít
Tudatosan nincs címe Sziray Ágnes képeinek, hogy ne befolyásolják a befogadót a szabad gondolkodásban.
Hangoskönyv Miskolcról, Miskolctól
Moldova Györgyöt anno még a város vezetése kérte fel, hogy írjon riportkönyvet Miskolcról. Ezt most Lajos Andrásnak, a Miskolci Nemzeti Színház színművészének tolmácsolásában is hallhatjuk.
A hulladékmentesítésről szól a következő Zöld Színház
PETkalózok, akciózók, szemétszedők a hulladékmentesítés frontján címmel rendezi meg következő beszélgetését a Miskolci Nemzeti Színház és a Zöld Kapcsolat Egyesület. A szervezők ígérete szerint a szemétszedésen kívül a "hulladékmentesítés" hollisztikusabb megoldási módjairól is szó esik majd június 13-án a Művészetek Háza kávézójában.
Akkor és most…: A Zenepalota
Magyarország az I. világháborút követően gazdasága helyreállítására amerikai bankkölcsönt vett fel. 1925–1927 között ebből Miskolc három részletben csaknem egymillió pengőben részesült, amelyből tizenkét jelentős beruházást valósítottak meg. Ezek egyike az akkori Luther téren (ma Bartók tér) az új Zenepalota felépítése.
Miért Miskolc? 49. - Egy hely, ami csak a mesékben létezik
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Az új helyszínen is megtalálták a Fröccsfesztivált
A június 10. és 11. között megrendezett XVI. Miskolci Fröccsfesztivál elköltözött régi helyéről, bár nem ment messzire: a kisavasi első sorről a Nagyavasra helyeződtek át a programhelyszínek. A miskolciak nem tévedtek el és újra jókat fröccsöztek.
Miskolcra is ellátogatott Dzsúdló és a Partizán
Napjaink felkapott pop előadója Dzsúdló, azaz Juhász Márton. A Mezőzomborról származó, majd Miskolcon középiskolába járó fiatal most a Partizán stábjával látogatott haza.
Klasszikus, művész színházi és abszolút kísérletező évadot hirdettek
Két év szünet után újra a miskolciakkal együtt hirdetett évadot a miskolciaknak a színház. Akik szombaton kilátogattak a Miskolci Nemzeti Színház épületéhez, kicsit bepillanthattak abba, hogy mit nyújthat számukra a 2022-23-as évad.
Három történet, három generáció, három szerelem - romantikus filmet hoz Miskolcra a hároméves görög filmklub
Első ízben érkezik Miskolcra a Görög Intézet filmklubja június 17-én, pénteken a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárba, ahol 17:30-tól a Határtalan szerelem című filmet vetítik.
Telepen lakókból alkotók
A Miskolci Művésztelep történetét feldolgozó immár második kiállítást nyitották meg csütörtökön a Miskolci Galéria Rákóczi-házában.
Cellulóz blues: könyvünnep ingujjban
Szabó T. Anna, nyitotta meg az idei Ünnepi Könyvhetet Miskolcon. Számos olyan globális problémáról beszélt, amik az olvasás jövőjét befolyásolhatják, köztük a papír drágulásáról.