Ugrás a tartalomra

Kultúra

A vasárnap az úr pihenőnapja, a most szombat Miskolcon a miénk lett
KultúraSzabadidőEgyházMiskolc
Ars Sacra - egésznapos program szombaton a II. János Pál pápa téren. Dicsőítésekkel és tanúságtételekel várták a II. János Pál pápa téren a miskolciakat.
Ars Sacra - egésznapos program szombaton a II. János Pál pápa téren
KultúraSzabadidőEgyházMiskolc
Szeptember 23-a legyen a Te napod! - invitálnak a szervezők Diósgyőrbe, ahol többek között koncertek, könyvbemutató beszélgetések és „A miskolci bor a béke bora” megáldása várja a nagyérdeműt. 
Miskolci Piknik - nem ereszt a Blahalouisiana
KultúraMiskolc
Furcsa belegondolni, hogy már tíz év eltelt azóta, hogy a fiatal székesfehérvári csapat a The Wandererrel berúgta a magyar könnyűzenei élet ajtaját. 
Az ukrajnai civil áldozatok tiszteletére ad koncertet Varsóban a Szent Efrém Férfikar
VilágKultúra
A szervezők tájékoztatása szerint a varsói Keresztelő Szent János-főszékesegyházban csütörtök este megrendezésre kerülő hangverseny mindazon civil áldozatok emléke előtt tiszteleg, akik mindennapi tevékenységük során haltak meg, akik rakétatámadások következtében otthonaikban vesztették életüket, akiket megkínoztak és "akiket megkötözött kézzel találtak meg tömegsírokban".
Műemléknemvédelem: „Őszinte részvétünk Diósgyőrből”
KultúraEgyházKörnyezetMiskolcBelföld
Az alapoktól építené újjá a helyi önkormányzat a gótikus romtemplomot.
„Figyelek rád” – Üzleti Protokoll Görög Ibolyával
KultúraMiskolc
Hazánk legismertebb protokoll szaktanácsadója volt a BOKIK vendége szeptember 19-én. Görög Ibolya humoros előadásával ezúttal is lehengerelte hallgatóságát.
Javában tart az Ars Sacra Fesztivál - mutatjuk, milyen miskolci programok várnak még ránk
KultúraEgyház
A programok egész héten tartanak nálunk is, elvégre Miskolc kiemelt helyszíne az országos fesztiválnak.
Az európai nyelveket ünnepli a könyvtár 
KultúraSzabadidőMiskolc
A Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban (3530 Miskolc, Mindszent tér 2.) szeptember 23-án, szombaton 14 órától rendezik meg a Nyelvek Európai Napját. A rendezvényen koncertek, előadás, valamint workshopok várják az érdeklődőket.
Egy hónapig újra a grafika fővárosa Miskolc
KultúraBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombaton megnyitották a 29. Miskolci Grafikai Triennálét a Miskolci Galériában, ahol átadták az idei díjakat is.
Képgaléria
Gálaműsorral nyitották meg az Ars Sacra Fesztivált Miskolcon 
KultúraEgyházMiskolc
Vasárnap este, a Művészetek Házában tartották az Ars Sacra Fesztivál nyitógáláját. Az est meglepetésvendége Pitti Katalin, a Magyar Operaház Örökös Tagja volt. 
Képgaléria
Görömbölyre beszökött az ősz
KultúraSzabadidőMiskolc
A városrészben több évtizedes hagyomány, hogy a nyári szezont követően több napos rendezvénnyel köszöntik az őszt.
Akkor és most…: A Petőfi tér és a Deszkatemplom
KultúraMiskolc
Petőfi Sándor tér, háttérben fent a Deszkatemplom – írja az 1953-ban készült és a Fortepan gyűjteményében megtalálható felvétel szövege.
Megnyitották az idei Ars Sacra Fesztivált
KultúraEgyházBelföldMiskolc
A korábbi években kialakult hagyományokhoz híven idén is Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében vette kezdetét az – immár tizenhetedik – Ars Sacra Fesztivál, az egyházművészet kilencnapos ünnepe szeptember 15-én, ezúttal a „Keresd a békét!” mottóval – számolt be a Magyar Kurír.
CineFest: kevesebből többet
KultúraMiskolc
A miskolci filmünnep egész éves munkát jelent Bíró Tibor szerint.
Mobilmánia Vikidál Gyulával Hejőcsabán
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Szeptember 16-án, szombaton este 8 órakor a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában lép színpadra a Mobilmánia Vikidál Gyulával.
Menned kell! ByeAlex koncertezik a Pikniken
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Közel egy éve nem lépett fel Miskolcon ByeAlex, és ez bizony hosszú idő – egyrészt, mert az utóbbi időben gyakran megfordult erre, másrészt, mert nem tud olyan gyakran jönni, hogy ne csináljon telt házat. 
Új bemutatóval és sok klasszikussal készül a Csodamalom
KultúraSzabadidőMiskolc
Évadnyitó társulati ülést tartott a bábszínház, ahol ismertették a jövő nyárig tartó időszak előadásait.
Díjesővel indul a Miskolci Nemzeti Színház kétszázadik évada
KultúraMiskolc
Még alig indult el az idei színházi szezon, a miskolci teátrum máris négy díjat tudhat magáénak.
Könyvet írtak a miskolci nagyapáról és felvették a magyar állampolgárságot az Oscar-díjas filmesek
KultúraCelebhírekBelföldMiskolc
Világhírű Oscar- és BAFTA-díjas filmesek vették fel csütörtökön a magyar állampolgárságot, ezzel egy csapásra megnőtt a magyar Oscar-díjasok száma. Egyszersmind megjelenik az angol film egyik úttörőjéről, újdonsült honfitársaink, a Macdonald fivérek nagypapájáról, a miskolci születésű Pressburger Imréről szóló "Egy forgatókönyvíró élete és halála" című életrajzi könyv.