Ugrás a tartalomra

Toroczkai: „Borsod újra fellegvára lehet a radikális politikai irányzatnak"

Létrehozva
Minimum egy, de jobb esetben akár két-három mandátumot is megszerezhet a Mi Hazánk Mozgalom az EP-választáson, és a párt abban reménykedik, hogy Borsod újra fellegvára lesz az egykor a MIÉP, majd a korai Jobbik által képviselt radikális politikai vonalnak – hangoztatta Toroczkai László elnök országjárásának miskolci állomásán, a Tudomány és Technika Házában szombaton.

Toroczkai László – ő vezeti a párt EP-listáját – úgy fogalmazott, májusban szeretnének áttörést elérni, ami óriási lökést adna a Mi Hazánk Mozgalomnak akár az őszi, helyhatósági választásokra is. Bíznak abban, hogy lesznek képviselőik a megyei önkormányzatoknál, és a meglévő településeket megtartva akár újabbakban is átvennék a vezetést. 2022-re egy megkerülhetetlen erővé válnának a parlamentben.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A jelenlegi magyar belpolitikai helyzetet elemezve a pártelnök úgy fogalmazott: Magyarországon kétpólusúvá vált a politikai rendszer; a Fidesz mellett van egy egyesült bal-liberális tömb, az MSZP-vel, a Jobbikkal, a DK-val, a Momentummal, az LMP-vel és sok apró párttal. Teljesen nyilvánvaló az is – folytatta –, hogy ennek a két tömbnek megvan az erős, karakteres, karizmatikus vezetője Orbán Viktor, valamint Gyurcsány Ferenc személyében – utóbbi Toroczkai meglátása szerint miniszterelnök-jelöltje is lehet a baloldali pártoknak 2022-ben.

Rámutatott ugyanakkor: az elmúlt hónapokban megszületett egy új politikai erő, a Mi Hazánk Mozgalom gyorsan építkezve már valamennyi megyében és a fővárosi kerületekben is rendelkezik alapszervezetekkel. Ez a fejlődés Toroczkai szerint a tagok és az aktivisták lelkesedésének, valamint a több mint két évtizedes politikai tapasztalattal rendelkező „bajtársi közösségnek” köszönhető. – Én magam 23 éve a MIÉP ifjúsági tagozatában kezdtem a politikai pályafutásomat, mi töretlenül ugyanazt képviseljük – nyomatékosította Toroczkai.

Emlékeztetett, nemrégiben szövetséget kötöttek két történelmi párttal, a MIÉP-pel és a Független Kisgazda Párttal, „akiknek a hangja már hosszú évek óta hiányzik az országgyűlésből”. – Ma egyetlen egy igazi vidéki gyökerű párt sincs; urbánusok vannak, az igazán szélsőséges példa erre a Momentum, amelynek a vezetése, sőt talán a tagsága is kizárólag a vidéket mélyen lenéző, bel-pesti hülyegyerekekből áll. Éppen ezért szükség van egy harmadik pólusra, ami az igazi vidéki Magyarországban gyökerezik – fogalmazott a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.

Portálunk megkérdezte: Pakusza Zoltán igen előkelő helyen, tizenkettedikként szerepel az EP-listán – ez is annak a jele, hogy a magát a harmadik pólusnak nevező pártszövetség a vidéki Magyarországban látja a gyökerét? Toroczkai László erre úgy reagált, hogy Pakusza jelölésének szimbolikus üzenete is van, nemcsak a vidék, hanem a régiónk felé is. A már említett, a Mozgalom által képviselt radikális szellemiségnek különösen fontos Borsod.

Kép

– Szeretnénk visszaadni az embereknek a hitet, a bizalmat, ami elveszett. Bennem már semmilyen harag nincs irántuk, de ha egy dolgot meg kellene neveznem, hogy mit rovok fel Vona Gáboréknak, akkor az az lenne, hogy tapasztalataim szerint rendkívül bizalmatlanná váltak az emberek. Szeretnének ugyan csatlakozni hozzánk, de ott van bennük a kérdés, hogy mi lesz, ha mi is megváltozunk. Erre csak azt tudom mondani, hogy az én életutam egészen más, mint Vona Gáboré – szögezte le Toroczkai László, hozzátéve: Borsodra kiemelten figyelnek majd az önkormányzati választásokon is. – Pakusza Zoltán az egyik legerősebb lokális politikus, nem is kérdés meglátásom szerint, hogy 2022-ben országgyűlési képviselő lesz. A megye pedig újra fellegvára lesz annak a szellemiségnek, amit mi szeretnénk képviselni az országgyűlésben.

Felvetettük azt is, hogy mind a 63 helyet feltöltötték az EP-listán, mi ennek az oka? – Mi ezzel is szerettük volna üzenni, hogy nem pusztán egy virtuális párt vagyunk, hanem mélyen gyökerezünk a magyar társadalomban. És a Mozgalom megalapítóinak, akik kiléptek a hamarosan csúfos véget érő Jobbikból, van már politikai előéletük – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Nagyobb figyelmet követel a megnövekedett forgalom tanévkezdéskor
Miskolc
Szeptember 1-jével kezdetét veszi az új tanév, ezért már keddtől megnövekedett forgalomra kell számítani Miskolc útjain – hívja fel a figyelmet a Városgazda.
Pár szó az iskolakezdésről
MiskolcBelföldOktatás
Kedves szülők! Ismét itt a Nagy Nap, sok sikert az iskolakezdéshez.
Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni
Miskolc
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona, Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről polgármester és alpolgármester úr köszöntött. Próbáltunk rájönni a titkára.
Képgaléria
Mercedes-Benz Miskolc  CineFest megállapodás
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
MiskolcKultúraSzabadidő
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.