Ugrás a tartalomra

Közúti szűrő, hogy mindenki hazaérjen

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot azokban az ügyekben, amelyeket hét járművezetővel szemben folytatott.
Kép

Közúti ellenőrzések során május 12-e előtt Miskolcon, Emődön és Mályiban szűrték ki a forgalomból a rendőrök azokat a sofőröket, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A Miskolci Rendőrkapitányság az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, veszélyezteti saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.

Ez is érdekelhet

Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.
Vége a legényéletnek, párt talált Wilson, a kúszósül
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A Miskolci Állatkert látogatóinak egyik kedvencéhez, Wilsonhoz, az észak-amerikai kúszósül hímhez megérkezett új párja, Daisy, a fiatal nőstény a Pozsonyi Állatkertből.
Nagy meglepetés érte
MiskolcSport
Sífutásban szerzett kvótát a Milánóban és Cortina d’Ampezzóban idén februárban rendezett ötkarikás játékokra Büki Ádám. Öt sífutó számban indult Olaszországban a Miskolci Honvéd SE versenyzője, aki igazi multisportoló és idén az év sportolója díjat érdemelte ki.
Értékes helyezéseket szereztek
MiskolcSport
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztályának tagjai Budapesten léptek szőnyegre.