Ugrás a tartalomra

MVK-s információk a pünkösdi hétvégére

Létrehozva
Az MVK autóbuszai és villamosai június 9-én és 10-én a munkaszünetre érvényes, vasárnapi menetrend szerint közlekednek, kivétel ez alól a 44-es, az Auchan 1-es, illetve az Auchan 2-es járat, amely nem közlekedik. Pünkösd hétvégéjén a 7-es és 21-es autóbusz egyik járata sem érinti az áruházakat.
Kép

Egy nap ajándék: közlekedj a hosszú hétvégén hétvégi családi jeggyel

Június 8-10. között akciós a hétvégi családi jegy az MVK-nál. Aki ezzel utazik a júniusi hosszú hétvégén, az ajándékba kap egy napot.

A hétvégi családi jegy az MVK Zrt. menetrend szerinti járatain korlátlan számú utazásra érvényes Miskolc város közigazgatási határán belül, a 7-es viszonylat esetében Keleti kapu megállóig. A hétvégi családi jegy a júniusi hosszú hétvégén kettő helyett három napon keresztül, szombaton, vasárnap és hétfőn is érvényes. Igénybevételére annak érvényességi ideje alatt egy vagy két felnőtt, és legalább egy, de legfeljebb három tizennégy éven aluli gyermek együtt jogosult. A hat éven felüli gyermek utazásakor az érvényes magyar diák- vagy személyi igazolványt is fel kell mutatni.

Június 8-10. között bérletpénztárak nyitva tartása:

  • Tiszai pályaudvaron 06:00-21:00 óra,
  • Búza téren 06:00-19:30 óra,
  • az Uitz Béla utcán 07:00-14:00 óra,
  • az Avas városközpontban 07:00-14:00 óra,
  • Újgyőri főtéren 07:00-14:00 óra,
  • Felső-Majláthon 07:00-14:00 óra között.

Rásegítő járatok a Borsodi Fonóról

A Borsodi Fonó esti koncertjei után rásegítő járatokat indít az MVK Zrt, ezzel segítve a résztvevők hazajutását. Június 8-án és 9-én, mindkét napon a koncertek végéhez igazodva, menetrenden felül 1-es autóbuszt és 1-es villamost indít Diósgyőr városközpontból a Tiszai pályaudvar irányába a miskolci közlekedési vállalat.

Ez is érdekelhet

Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.
Vége a legényéletnek, párt talált Wilson, a kúszósül
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A Miskolci Állatkert látogatóinak egyik kedvencéhez, Wilsonhoz, az észak-amerikai kúszósül hímhez megérkezett új párja, Daisy, a fiatal nőstény a Pozsonyi Állatkertből.
Nagy meglepetés érte
MiskolcSport
Sífutásban szerzett kvótát a Milánóban és Cortina d’Ampezzóban idén februárban rendezett ötkarikás játékokra Büki Ádám. Öt sífutó számban indult Olaszországban a Miskolci Honvéd SE versenyzője, aki igazi multisportoló és idén az év sportolója díjat érdemelte ki.
Értékes helyezéseket szereztek
MiskolcSport
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztályának tagjai Budapesten léptek szőnyegre.