Ugrás a tartalomra

B!ke Day a Szent István téren

Létrehozva
A Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros körverseny kétszeres Városmarketing Gyémánt Díjas kísérőrendezvénye, a B!ke Day idén is remek programokkal várt mindenkit a Szent István téren.
Preview Image
Végh Csaba képgalériája!

A király etap után, a Bükkből letekerve futott be a Kálvin János utcán felállított célkapuba a Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye június 13-án. A verseny kísérőrendezvénye idén is a B!ke Day volt, amely már kora délelőtt megkezdődött az általános iskolás diákok játékos, sportos vetélkedőjével a Szent István téren. Ezt követően délután 2 órától többek között kerékpáros gyermekfoglalkoztatóval és KRESZ-pályával, selfie állomással, a Szent István téri LED-falra kivetített kerékpáros PC-játékkal, triál bemutatóval, Decathlon sportligettel, Boxelo pályával, valamint pontgyűjtő nyereményjátékkal és értékes nyereményekkel vártak mindenkit.

Kép

Délután 6 óra után a Before the last adott élő koncertet, a nap zárásaként pedig az év Fonogram-díjas DJ-je, Willcox szórakoztatta a közönséget. A B!ke Day-re idén is érdemes volt két keréken érkezni, mert ingyenes, őrzött kerékpártároló várta a látogatókat.

Kép

A Tour de Hongrie Balassagyarmat–Miskolc közötti szakaszát LED-falon, a befutót pedig 17 óra után élőben is figyelemmel kísérhették a szurkolók a Kálvin János utcán.

Kép

Ez is érdekelhet

Erős közösség a siker alapja
MiskolcSportSzabadidő
Folyamatosan fejlődik és bővül a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület képzési kínálata, a létszám nőtt, az oktatói háttér pedig erősödött az évek során. Az év sportolója díjat nyerték el csapat kategóriában, Miskolc város napján.
Arany és ezüst Szlovákiából
MiskolcSport
Rimaszombaton újabb érmeket szereztek a Miskolci VSC cselgáncsozói.
A Záró Akkord lesz a vége
MiskolcKultúra
Május 19-én különleges zenei élmény várja a közönséget az Ady Endre Művelődési Házban. Bartókos növendékek és tanáraik lépnek színpadra egy lendületes, sokszínű koncerten.

Pünkösdvasárnap Andókútra vonatozhatunk
MiskolcSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége vasárnapján különvonatot indít a LÁÉV Andókútra.