Ugrás a tartalomra

A vakáció veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

Létrehozva
A gyerekekre leselkedő nyári veszélyekre hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön a fővárosi állatkertben, a zebrák kifutójánál.

Berzai Zsolt, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság főtitkára a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy pénteken 700 ezer gyermeknek kezdődik meg a nyári vakáció. Többségük önállóan vesz majd részt a közlekedésben, ezért fontos, hogy a szülők meggyőződjenek arról, a gyerekek tisztában vannak a közlekedés alapvető szabályaival.

Annál inkább, mert nyáron történik a legtöbb közúti baleset. Az iskolarendőr-program keretében a rendőrség is igyekszik átadni a közlekedési ismereteket a gyerekeknek, ami nem fejeződik be a tanévvel, mert minden megyében rendeznek közbiztonsági, bűnmegelőzési tematikájú táborokat – fűzte hozzá.

Arra kérik a szülőket, hogy csak láthatósági mellényben és bukósisakkal engedjék kerékpározni gyerekeiket, az autóban pedig mindig használjanak megfelelő méretű gyermekülést – mondta.

Varga Balázs, az ORFK bűnmegelőzési osztályának munkatársa arra kérte a gyerekeket, hogy ha egyedül vannak a lakásban, soha ne engedjenek be idegent, az utcán pedig ne álljanak szóba ismeretlennel. A szülők tanítsák meg gyermeküket a 112-es segélyhívó szám használatára, az ő telefonszámuk pedig mindig legyen meg a gyereknél – mondta.

Mivel a kamaszokat – folytatta – elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények veszélyeztetik, fontos, hogy értékesebb tárgyaik ne legyenek látható helyen. Rendezvényeken, fesztiválokon utasítsák el, ha bárki kábító hatású vagy illegális szert kínál, erről értesítsék a biztonsági személyzetet, illetve hagyják el a társaságot – hívta fel a figyelmet.

Veszélyt rejt az internet használata is, online ismerkedésnél vonják be a szülőket, és ne töltsenek fel magukról érzékeny képeket, adatokat – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Erős közösség a siker alapja
MiskolcSportSzabadidő
Folyamatosan fejlődik és bővül a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület képzési kínálata, a létszám nőtt, az oktatói háttér pedig erősödött az évek során. Az év sportolója díjat nyerték el csapat kategóriában, Miskolc város napján.
Arany és ezüst Szlovákiából
MiskolcSport
Rimaszombaton újabb érmeket szereztek a Miskolci VSC cselgáncsozói.
A Záró Akkord lesz a vége
MiskolcKultúra
Május 19-én különleges zenei élmény várja a közönséget az Ady Endre Művelődési Házban. Bartókos növendékek és tanáraik lépnek színpadra egy lendületes, sokszínű koncerten.

Pünkösdvasárnap Andókútra vonatozhatunk
MiskolcSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége vasárnapján különvonatot indít a LÁÉV Andókútra.