Ugrás a tartalomra

Kaszás Attila-díjra jelölték a miskolci színművészt

Létrehozva
Kaszás Attila-díjra jelölték a Miskolci Nemzeti Színház színművészét, Harsányi Attilát. A keddi budapesti sajtótájékoztatón jelentették be, melyik három színművész közül választhatja ki a közönség azt, aki átveheti az elismerést augusztus 30-án, az országos színházi évadnyitón.
Kép
Fotó: mnsz.hu

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. Mint elhangzott, a jelöltekre keddtől augusztus 25-én éjfélig lehet ITT szavazni.

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház művésze, Orosz Ákos, a Vígszínház tagja, valamint Király Attila, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház művésze jutott – közölte Zalán János, a Színházművészeti Bizottság elnöke, a Pesti Magyar Színház igazgatója a díj jelöltjeit bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.