Ugrás a tartalomra

Nyáron is gondolnak a nyugdíjasokra: Salkaházi program kisvasúttal

Létrehozva
Mintegy ezer szépkorú vehet részt a Salkaházi program kisvasutas kirándulásán. Ma a második vonat indult útnak. Az ingyenes kirándulás az egyik legnépszerűbb eleme a nyugdíjasokat támogató programnak – mondta Kiss János, alpolgármester.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A kisvasút a Dorottya utcai állomásról indult. Körülbelül kétszáz szépkorú várta, hogy felszállhasson. - Kellemes a társaság és a környezet is szép, zenés programok is lesznek és énekelni is szoktunk – mondta Simon Imréné résztvevő.

Kép

- Jó érzés, hogy tényleg gondolnak a nyugdíjasokra. Erről Bohács Istvánné beszélt. Szerinte ilyenkor azok a miskolci nyugdíjasok is kimozdulnak, akik egyébként nem járnak el klubokba vagy más helyekre egy kicsit kikapcsolódni.

Kép

Idén mintegy ezer miskolci nyugdíjas utazhat a kisvasúttal Újmassáig, ahol meleg ebéddel és kulturális programokkal készültek a szervezők.

- Az ingyenes kirándulás az egyik legnépszerűbb eleme a nyugdíjasokat támogató programnak - nyilatkozta Kiss János alpolgármester, aki a túra elején köszöntötte a szépkorúakat. Öt különvonat indul, egy-egy alkalommal kétszáz miskolci nyugdíjas vesz részt a kiránduláson. Színes program várja őket: természetjárásra is nyílik lehetőség, de múzeumlátogatás épp úgy szerepel benne, mint koncertek. Alkalmas a mai nap arra is, hogy betöltse azt a célt, ami egyébként a Salkaházi Sára programnak is a célja, hogy a miskolci nyugdíjasokat egy közösségbe kovácsolja össze – nyilatkozta Kiss János alpolgármester.

Preview Image
Fotógaléria: Juhász Ákos

A jövő héten még kedden, szerdán és csütörtökön is útnak indul a Salkaházi vonat. A programban ingyen vehetnek részt a szépkorúak, a regisztrációs jegyek idén is nagyon hamar elfogytak.

 

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.