Ugrás a tartalomra

Hétmillióért utat építettek a Jókain

Létrehozva
Két éven belül a panellakásokhoz vezető valamennyi utat felújíthatják a Jókai lakótelepen. Legutóbb a Pallos utcában aszfaltoztak. Két önkormányzati képviselő fogott össze a parkolókhoz, garázsokhoz vezető utak felújításáért.
Kép
Fotó: Mocsári László

Aszfaltoznak a Jókai lakótelepen, a panellakásokhoz vezető utakat újítják fel. Ezek a belvárosi épületek még a nyolcvanas években készültek. A hozzájuk vezető utakat is ekkor építették. 

Kép

Kovácsné Budai Mária önkormányzati képviselő azt mondta, mióta ez a lakótelep felépült, azóta nem történt felújítás. – Az évtizedek során mára már vizes, kátyús volt ez a szakasz. Egy hónappal ezelőtt sikerült felújítani a felét, most pedig a másik részére került sor.

Kép

A kátyúkat eltüntették, és a garázsokhoz, parkolókhoz vezető utat a Pallos és a Jókai utcában is újra aszfaltozták.

Kép
kiss jános

Kiss János, önkormányzati képviselő úgy nyilatkozott, mintegy 400 méternyi szakaszt építettek újjá. – Ez egy lakótelepi belső út, de úgy gondoljuk, hogy egy modern nagyvárosban nemcsak a főközlekedési utakkal kell törődni, hanem a lakótelepi belső utakkal is. Hiszen a hazaérkezés és a parkolás kényelme nagyon fontos. 

Kép

A mostani útépítés, aszfaltozás a két belvárosi képviselő összefogásával készült el. Képviselői alapjukból összesen 7 millió forintot költöttek erre. A programot tovább folytatják. egy-két éven belül valamennyi, az épületekhez vezető út megújulhat.

Ez is érdekelhet

Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi idővel búcsúzik a naptári tél
MiskolcBelföld
Titkon valahogy így képzeltük az évszakváltást.
Bárdos Bence Fotó: DVTK
A védő szerint élet, halál
MiskolcSport
A DVTK szombaton a ZTE FC-t fogadja. A meccs előtt a DVTK saját nevelésű védője, Bárdos Bence nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.
Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.