Ugrás a tartalomra

Repült a bálna - Cipő emlékkoncert a Gárdonyi parkban

Létrehozva
Cipő szerzeményei, Cipő dallam- és érzelemvilága : emlékkoncertet rendeztek szombaton a Gárdonyi parkban. A tavalyihoz hasonlóan idén is felcsendültek a Republic-dalok Hejőcsabán, hogy tisztelegjenek Bódi László, „Cipő” emléke előtt és bemutassák a Republic zenei világát.
Preview Image
Fotógaléria: Végh Csaba

2014-ben alakult meg a JamRepublic Cover Band. – Ez egy emlékzenekar, amellyel tiszteletünket szeretnénk kifejezni Cipő és Tóth Zoltán munkássága előtt. Nagy örömmel játsszuk a 90-es évek slágereit – nyilatkozta korában Berecz Attila, a zenekar énekese. A JAMR jellegzetessége, hogy igyekeznek az eredeti, vagy ahhoz leginkább hasonló módon játszani a Republic „hangosabb” dalait.

Kép

Berecz Attila korábban a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, tavaly rendezték meg először ezt az emlékkoncertet, ami meglehetősen jól sikerült, ezért úgy döntöttek, ebből hagyományt fognak teremteni. – Ehhez nagyon szép teret ad a Gárdonyi park, az a hely, ahonnan a 70-es években a rockzene elindult.

A Republic állandó vendége volt több évtizeden keresztül Szabó András, aki szombaton Miskolcra is ellátogatott.

Ez is érdekelhet

Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi idővel búcsúzik a naptári tél
MiskolcBelföld
Titkon valahogy így képzeltük az évszakváltást.
Bárdos Bence Fotó: DVTK
A védő szerint élet, halál
MiskolcSport
A DVTK szombaton a ZTE FC-t fogadja. A meccs előtt a DVTK saját nevelésű védője, Bárdos Bence nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.
Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.