Ugrás a tartalomra

Járdákat újítanak fel és új gyalogátkelő épül a Vörösmartyn

Létrehozva
Járdákat újítanak fel és egy új gyalogátkelő is készül Molnár Péter választókörzetében. A csaknem 9 millió forintos munkát a képviselő fejlesztési alapjából finanszírozza.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Belegrád közben egy hosszú járdaszakaszt már újraaszfaltoztak. A Szabó Lőrinc sétányon pedig mintegy 200 méteres szakaszon felszedték a tönkrement járólapokat. Helyette egy másfél méter széles járdát építenek.

Kép

– A Király utca 5. szám sarkánál, már régóta szükség lenne gyalogátkelőre, mivel bölcsőde, óvoda, és iskola is van ott. Ezért most ott, több mint 600 ezer forint értékben gyalogátkelő kerül megépítésre – nyilatkozta Molnár Péter képviselő a Miskolc Televíziónak.

Kép

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.
Lakás égett Miskolcon
MiskolcBaleset
A Soltész Nagy Kálmán utcában csaptak fel a lángok.
Erre számítsunk az MVK-nál a régiségvásár alatt
Miskolc
Március 1-jén, vasárnap 07:00 és 15:00 óra között a régiségvásár, valamint karbantartási munkálatok miatt vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között.
Ütemezett vízvezeték-rekonstrukcióval folytatódik Miskolc legjelentősebb útfelújítási projektje
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.