Ugrás a tartalomra

Új járdaszakasz a Győri kapuban

Létrehozva
Újraburkolták mintegy 140 méteren a járdát a Thököly utcában. Az már leginkább egy ementálira hasonlított, és nemcsak balesetveszélyes volt, de a vízelevezéssel is gondok voltak. A beruházás hatmillió forintba került.
Kép

A járdaszakasz tele volt lyukakkal, alig lehetett rajta közlekedni. Most mintegy száznegyven méteren újra burkolták a Thököly utcai járdát.

Nagy Ákos Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő elmondta, bruttó hatmillió forint volt a beruházásnak az értéke. – Nemcsak a járdaszakaszt kellett megcsinálnunk, hanem az egyébként nagyon rossz állapotban lévő vízelvezetést is. További kérés volt az itt élők részéről, hogy a bolt, illetve a tömegközlekedés megközelíthetőségét is tegyük lehetővé, ezért gyakorlatilag új kijárókat kellett építenünk.

Kép

A Győri kapu két önkormányzati képviselője rendszeresen együtt dolgozik azért, hogy a területet fejlesszék. A munka tovább folytatódik.

Hollósy András Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő elmondta, első körben egy játszóteret szeretnének megvalósítani a közelben. – Egy olyan EU-konform játszóteret szeretnénk kialakítani, ami ténylegesen megfelel a 21. század követelményeinek. Ezen felül pedig aprónak tűnő dolog, de talán mégis fontos lehet, hogy a parkolóhelyek nem megfelelő száma miatt egy parkolófelfestést tervezünk a Győri kapu 35-től felfelé lévő szakaszon.

Az új parkolóban jóval több autó tud majd kényelmesen megállni a házak előtt.

Ez is érdekelhet

Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.
Lakás égett Miskolcon
MiskolcBaleset
A Soltész Nagy Kálmán utcában csaptak fel a lángok.