Ugrás a tartalomra

Új parkolók a vasgyári templomnál

Létrehozva
Napokon belül befejeződik a munka a Kiss Ernő út és a Vasgyár felé vezető út elágazásánál. Csaknem tizenkét autó fér majd el az új parkolóban.
Kép
Fotó: Mocsári László

A parkoló kialakítása lakossági igény volt, mert a hívek csak nehezen tudtak megállni rossz időben a templom előtt. Ez most megváltozik. A köveket már lerakták. A munka két hétig tartott.

Kép

Gazdusné Pankucsi Katalin Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő elmondta, itt korábban füves, földes terület volt. – Kérték a segítségemet, hogy itt egy parkolót alakítsunk ki, hogy rossz időben is lehessen itt parkolni. Ez a képviselői keretemből készült, ennek a költsége kettőmillió forint volt.

Ez is érdekelhet

Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.
Lakás égett Miskolcon
MiskolcBaleset
A Soltész Nagy Kálmán utcában csaptak fel a lángok.