Ugrás a tartalomra

Új szalonnasütő a Bulgárföldön

Létrehozva
A régi helyére új szalonnasütő került a Bulgárföldön. Deák Bárdos Mihály, a terület önkormányzati képviselője nemcsak az eszközt vásárolta meg saját alapjából, a betonalapot is elkészíttette és a hozzá tartozó eszközöket is beszerezte. Az itt lakók sokat jártak ide korábban, de az utóbbi években már nem használták ezt a helyet, mert az egykori szalonnasütő nagyon leromlott állapotban volt.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Szeretek segíteni az élhető közösségek kialakításában – nyilatkozta Deák Bárdos Mihály, aki nemrég adta át az új szalonnasütőt a Stadion utcában. – A 200 ezer forintos beruházásban a Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai segítettek. A Miskolci Önkormányzati Rendészet embereit pedig megkértem, hogy fokozottan figyeljenek erre a közösségi térre a továbbiakban. Örülök, hogy újra van lehetőség itt is egy kis közös sütésre-főzésre, mint ahogy a város több pontján is. A szalonnasütő az itt lakók kérése volt, mert a téglából épített régi már tönkrement.

Kép

Bártfai Istvánné, Marika néni több mint negyvenöt éve itt lakik. – Nagyon sokat jártunk ide korábban, de két éve már nem használtuk a régi szalonnasütőt, mert nagyon rossz állapotban volt, el is bontották – mondta Marika néni, akit a közösség azzal is megbízott, hogy a szalonnasütő tartozékait, eszközeit gondozza. Bajusz Gábor, a terület képviselőjelöltje pedig tűzifát is biztosít majd az itt élőknek ahhoz, hogy újra birtokba vehessék a bulgárföldi szalonnasütőt.

Ez is érdekelhet

Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.
Lakás égett Miskolcon
MiskolcBaleset
A Soltész Nagy Kálmán utcában csaptak fel a lángok.