Ugrás a tartalomra

Saját tervezésű sulitáskával kezdhette a tanévet egy miskolci fiú

Létrehozva
A miskolci 9 és féléves Balázs nyerte azt a kisiskolások számára meghirdetett „Légy kreatív és álmodj magadnak egyedi sulitáskát!” című pályázatot, amelynek keretében hat és tizenegy év közötti gyerekek a számukra tökéletes iskolatáskáról készíthettek tervet.
Kép
Fotók: Végh Csaba

A július 5-én megtartott sorsoláson nyertes pályázó jutalma maga az általa megálmodott iskolatáska, amelyet az áruházlánc franciaországi központjában készítettek el és ünnepélyes keretek között ma adták át a nyertesnek, a 9 és féléves miskolci Balázsnak az Auchan József Attila úti áruházában.

Kép

Török Balázs egy rozmárba pakolhatta be hétfőn reggel a füzeteit. A miskolci fiú egy országos bevásárlóközpont-lánc pályázatán nyert papírra vetett elképzelésével.

„Eredetileg kutyában gondolkodtam, de a hosszúkás orrát nagyon nehezen tudtam megrajzolni. Ekkor jutott eszembe, hogy a rozmárnak nyomott orra van, így készült el az iskolatáskám. Szeretem is, meg jól is néz ki.” – nyilatkozta Török Balázs a Miskolc Televíziónak.

A miskolci fiú családja vásárlás során talált rá a pályázatra. Balázs még nem döntötte el, hogy felnőttként tervező lesz-e, de tetszik neki a saját táska, ezért egy lehetséges opció számára a designer munka. Az Auchan országos pályázatában mind a 19 magyar áruház vett részt. Nagyon sok gyerek ragadott papírt és ceruzát.

Kép

Pálházy-Horváth Krisztina, az Auchan Miskolc humánerőforrás-vezetője úgy nyilatkozott: az áruházaikban leadott rajzpályázatokat továbbították a központba, Budaörsre, ahonnan Franciaországba kerültek ki, ahol megszületett a döntés.

Az Auchan által meghirdetett pályázatra 6-11 éves gyerekek rajzait várták a tökéletes iskolatáskáról, nevezni június 12. és június 30. között lehetett bármelyik Auchan áruházban a rajz leadásával. A pályázatra mintegy száz rajz érkezett.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.