1879-ben volt az első játékkiállítás, ahol számos cég mutatott be játékvasutat. 1891-től a vágányok méretarányait a Märklin cég ajánlására egységesítették a játékgyártó cégek. A nemzetközi irodalom e dátumot tartja a vasútmodell születésnapjának, mivel ekkor kerül piacra az első olyan vasútmodell készlet, ami olyan méretarányos pályán gördül, melyet kompatibilis vágányelemekkel eleve bővíthetőre terveztek.
Gyerekek és felnőttek is élvezték a vasútmodell börzét
Létrehozva
Aprócska épületek, fák és főként vonatok – Rendszerint a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház ad otthont a vasútmodell- és makettbörzének.
Ez is érdekelhet

Mártírjaira emlékezett a miskolci zsidó közösség
A Holokauszt alkalmával elhunyt áldozatokra emlékezett a Miskolci Zsidó Hitközség és meghívott vendégeik vasárnap az avasi izraelita sírkertben.

Háztáji finomságokban ma sem volt hiány a Miskolci Termelői Napon
A jó idő kedvezett vármegyénk őstermelőinek és házi manufaktúráinak, amelyek ez úttal is az Erzsébet téren mutatták be minőségi termékeiket.

Szombaton igazán felpezsgett a Miskolci Fröccsfesztivál
A fröccsfesztivál második napján még többen merültek el az avasi pincesor buborékos boros világában.

A miskolci táncházmozgalom fél évszázadát ünnepelték
A hetvenes években kibontakozó magyar táncházmozgalom a mai identitásunknak, kultúránknak is az alapja. Miskolc az elsők között kapcsolódott be.