Ugrás a tartalomra

Felismeri? Megerőszakolt egy nőt

Létrehozva
A borsodi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.
Kép
Forrás: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben, aki április 19-én az éjszaka Miskolcon, az egyik szórakozóhelyen egy nő bódult állapotát kihasználva közösült vele. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki felismeri a fantomképen látható ismeretlen férfit, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a  06-46/514-506-os telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” számán, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a kátyúzás és számos helyen történik hibaelhárítás hétfőn
Miskolc
Jó szokásához híven hétfőn is megküldte a Városgazda, hol érdemes még a megszokottnál is óvatosabban vezetni.
Képgaléria
Holokauszt megemlékezés az avasi izraelita temetőben
Mártírjaira emlékezett a miskolci zsidó közösség
MiskolcKultúraEgyház
A Holokauszt alkalmával elhunyt áldozatokra emlékezett a Miskolci Zsidó Hitközség és meghívott vendégeik vasárnap az avasi izraelita sírkertben.
Képgaléria
Termelői nap
Háztáji finomságokban ma sem volt hiány a Miskolci Termelői Napon
MiskolcGazdaság
A jó idő kedvezett vármegyénk őstermelőinek és házi manufaktúráinak, amelyek ez úttal is az Erzsébet téren mutatták be minőségi termékeiket.
Képgaléria
Fröccsfeszt
Szombaton igazán felpezsgett a Miskolci Fröccsfesztivál
MiskolcSzabadidő
A fröccsfesztivál második napján még többen merültek el az avasi pincesor buborékos boros világában.