Ugrás a tartalomra

Nem is akarja letagadni, hogy kilencvenéves lett

Létrehozva
Lengyel Jánosné büszke arra, hogy szellemileg és fizikálisan is friss maradt kilencvenéves korára. A városvezetés a hagyományokhoz híven köszöntötte a szépkorút születésnapján.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Hollósy András és Nagy Ákos önkormányzati képviselők virággal, emléklappal és bonbonnal köszönték meg Lengyel Jánosnénak, hogy már több évtizede miskolci lakosként él, és ezalatt az idő alatt sokat tett a városért.

– Büszkén viselem a koromat – vallja Erzsike néni. – Egy főorvos mondta nekem, hogy húsz évet is letagadhatnék. Gondoltam, dehogy akarom én letagadni! Hagy tudja meg mindenki, hogy kilencvenéves vagyok – mondta nevetve az ünnepelt, aki 1929. szeptember 19-én született.

Kép

Sályban élt családi házban 2000-ig, amikor is beköltözött Miskolcra egy bérházi lakásba. – Mindig is vágytam ebbe a városba, mert ide köt a családom és a barátaim. És most is, mint mindig életem során, amihez hozzáfogtam, az Isten segítségét kértem. Három gyermekem van, hét unokám, és mindannyiukra nagyon büszke vagyok. Az éltet, hogy ők mindannyian példás életet élnek. Ezért érdemes élni. Kíváncsian várom, hogy mit hoz elém a további életem. Már azon is csodálkozom, hogy megéltem a kilencvenet, de most már úgy vagyok vele, hogy miért ne lehetnék akár százéves is?  – nyilatkozta Lengyel Jánosné, aki varrónőként dolgozott munkás éveiben, de még most is szívesen veszi kezébe a varrótűt. Emellett szeret verset mondani, sütni-főzni, vendégeket fogadni. Hat dédunokája van, közülük három még csak három hónapos.

Kép

Ez is érdekelhet

DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: az Újpest ellen kezdenek
MiskolcSport
A DVTK az új évad első hazai bajnokiján a Zalaegerszeget fogadja. A bajnok FTC-vel szeptemberben csap össze a DVTK.
Folytatódik a kátyúzás és számos helyen történik hibaelhárítás hétfőn
Miskolc
Jó szokásához híven hétfőn is megküldte a Városgazda, hol érdemes még a megszokottnál is óvatosabban vezetni.
Képgaléria
Holokauszt megemlékezés az avasi izraelita temetőben
Mártírjaira emlékezett a miskolci zsidó közösség
MiskolcKultúraEgyház
A Holokauszt alkalmával elhunyt áldozatokra emlékezett a Miskolci Zsidó Hitközség és meghívott vendégeik vasárnap az avasi izraelita sírkertben.