Ugrás a tartalomra

Színesíti a Tiszait – ezek lettek a győztes pályamunkák

Létrehozva
Sáji Evelin Kitti Hazaút képsorozata lett a "Színesítsük a Tiszait 2019"-es pályázatának győztese. Mostantól az ő hét képe is ott sorakozik a Tiszai Pályaudvar 1-es peronján, a korábbi tizenkettő mellett. A Miskolci Önkormányzat és a MÁV harmadik alkalommal hirdette meg a pályázatot.
Preview Image
Végh Csaba képgalériája

A Hazaút című sorozatot Sáji Evelin Kitti miskolci, de Nyíregyházán tanuló egyetemista lány készítette.

 - A pályázatot az újságban találta édesanyám. Amikor elmesélte ezt nekem, akkor az első ötlet, ami beugrott az tulajdonképpen az volt, - mivel sokat utazom az országban Nyíregyházára, Budapestre – hogy a hazautamat megfestem – mondta Sáji Evelin Kitti.

A képeken utazás vonaton, villamoson és buszon, a pályaudvar épülete, valamint egy bükki biciklitúra is látható. A Mobilitási Héten Miskolcon már hagyomány, hogy újabb képekkel gazdagodik a síneket elválasztó kerítés.

- Miskolci, emblematikus épületeket, helyeket eleveníthetünk itt fel,  amelyekre mi, miskolciak is büszkék vagyunk, és amelyek talán érdekesek azok számára is, akik vonattal érkeznek a Tiszai pályaudvarra, Miskolcra. Örömömre szolgált, hogy a sok értékes pályamű közül, ez nyerte meg a zsűri tetszését leginkább – nyilatkozta Pfliegler Péter alpolgármester.

Mostantól már 19 festett kép teszi szebbé a Tiszai pályaudvar egyes peronját.

Ez is érdekelhet

DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: az Újpest ellen kezdenek
MiskolcSport
A DVTK az új évad első hazai bajnokiján a Zalaegerszeget fogadja. A bajnok FTC-vel szeptemberben csap össze a DVTK.
Folytatódik a kátyúzás és számos helyen történik hibaelhárítás hétfőn
Miskolc
Jó szokásához híven hétfőn is megküldte a Városgazda, hol érdemes még a megszokottnál is óvatosabban vezetni.
Képgaléria
Holokauszt megemlékezés az avasi izraelita temetőben
Mártírjaira emlékezett a miskolci zsidó közösség
MiskolcKultúraEgyház
A Holokauszt alkalmával elhunyt áldozatokra emlékezett a Miskolci Zsidó Hitközség és meghívott vendégeik vasárnap az avasi izraelita sírkertben.