Ugrás a tartalomra

Termelési kapacitását bővítette Miskolcon a Fux Zrt.

Létrehozva
A több mint 25 éve kábelgyártással foglalkozó miskolci vállalkozás közel 252 millió forint összköltségű projektje során, egy alumínium folyamatos megmunkálására alkalmas komform rendszerű extrudáló-húzó berendezés beszerzésével bővítette eszközparkját.
Kép
Fotó: Mocsári László

A Széchenyi 2020 GINOP 1.2.1-15 - „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázat keretében 125,95 millió forint vissza nem térítendő forrást nyert el a FUX Zrt. A cég a beruházást önerőből, illetve az Európai Unió és a Magyar Állam által biztosított támogatásból végezte.

Veres László, marketing és kommunikációs vezető úgy tájékoztatta portálunkat, a FUX Zrt. a projekt megvalósításával a magasabb gyártási színvonal biztosítását kívánta elérni annak érdekében, hogy olyan feladatok ellátására is képes legyen, amellyel a termelési hatékonyságot, a piaci pozíció megerősítését, valamint a kapacitásnövelést is eléri.

A közleményből kiderül továbbá az is, a projekt megvalósulása hozzájárult a cég hosszú távú céljainak eléréséhez, a vállalkozás stabilitásának és eredményességének növeléséhez, munkahelyei megőrzéséhez és további 6 új munkahely megteremtéséhez. Ezzel párhuzamosan a gazdasági társaság nagy hangsúlyt fektet a versenyképesség növelésére, illetve további piacok megszerzésére. Ehhez jelentett nagy segítséget a jelen beruházás megvalósítása, hiszen a jövőbeni nagyobb munkák, megrendelések elnyerése érdekében, szükségessé vált egy alumínium folyamatos megmunkálására alkalmas konform rendszerű extrudáló-húzó berendezés. Ennek segítségével a FUX Zrt éves szinten 5000 tonna alumíniumot képes feldolgozni. A berendezésen gyártott termék szinte 100 százalékban export értékesítésre kerül. A kapacitás bővítés eredményeként jelentősen nő a FUX Zrt árbevétele. A berendezés 2019.június 26-án került üzembe helyezésre, az azóta eltelt időszakban bizonyította az előzetesen tervezett, és a műszaki specifikációban is rögzített elvárásokat.  A gépsor megfelel az Európai Biztonsági előírásoknak.

A GINOP-1.2.1-15-2017-00590 számú sikeres pályázat keretében, a 125 950 000 forintos támogatás mellett, 251 900 000 forint összköltségvetésű fejlesztés valósult meg, amelynek fizikai megvalósulása 2019. június 27-én zárult.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.