Ugrás a tartalomra

Alakszai Zoltán: Nagyon érdekes felfedezni, hogy az emberek mire vágynak

Létrehozva
A HÍR TV Őszintén című műsorában Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje beszélt Miskolc városáról.
Kép

Egy Miskolchoz ezer szállal kötődő fiatalember elindult világot látni. Majd öt évvel ezelőtt, Kriza Ákos invitálására hazatért. Abba a városba, ahol a családja emberemlékezet óta él. Dédnagyszüleiről, nagyszüleiről, szüleiről, a városhoz való kötödéséről, annak múltjáról, jelenéről és jövőbeli elképzeléseiről is mesélt.

„Gyerekként azt láttam és azt éltem meg, hogy a rendszerváltás – amit én természetesen akkor még nem tudtam értelmezni – számos problémát hozott Miskolcnak. Hiszen leépült a nehézipar és ez gyakorlatilag egzisztenciális válságba sodort több ezer, adott esetben több tízezer családot. Akkoriban egyébként, az akkori pártemberek, a 80-as évek végén – egyesekből még miniszter is lett a szocialista kormány időszakában – olyanokat mondtak, hogy Miskolcnak három emberöltőre vége van. Ma látjuk, hogy ez nincs így. Azt hiszem, hogy talán az egyik legértékesebb tapasztalat, amit az elmúlt hetekben különösen megéltem, hogy van lehetőségem a miskolci lélek még alaposabb vizsgálatára és nagyon érdekes felfedezni, hogy az emberek mire vágynak. Azt kell, hogy mondjam, hogy az emberek nagyon egyszerű dolgokra vágynak. Valójában egy nyugodt városi életre vágynak, jó munkahelyekre, fejlődő gazdaságra, szabadidős programokra, családi programlehetőségekre, szép környezetre, jó közlekedési viszonyokra. Tehát minden olyanra vágynak, ami egy normális emberi élethez kell.”


 - jegyezte meg Alakszai Zoltán, a Fidesz- KDNP polgármesterjelöltje.

A teljes adást ITT nézheti meg. 
 

Ez is érdekelhet

Úttesten át, iskola mellett kacsázott el a kacsacsalád a Szinváig
MiskolcKörnyezet
A récemama és kiskacsái a Vologdai benzinkúttól indultak és a Zrínyi mellett érték el a patakot.
DVTK: péntekig vezetőedző is lesz
MiskolcSport
A DVTK új sportigazgatója mutatkozott be hétfőn. A 11 év után visszatérő Kovács Zoltán egyedül képviselte a sajtótájékoztatón a DVTK-t.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: az Újpest ellen kezdenek
MiskolcSport
A DVTK az új évad első hazai bajnokiján a Zalaegerszeget fogadja. A bajnok FTC-vel szeptemberben csap össze a DVTK.