Ugrás a tartalomra

Szombaton újra tartottak Szüreti mulatságot a Salkaházi Sára Programban

Létrehozva
Soltész Rezső, Balázs Pali, Korda György és Balázs Klári – ez volt a menü a szombaton a Salkaházi Sára Program Szüreti mulatságára érkezőknek. Folytatódott tehát az ötéves évforduló ünneplése, ami pénteken kezdődött a Generali Arénában.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Kozma Károlyné még a nászasszonyát is elhívta a szüreti mulatságra. – Nagyon szeretem a programokat, rendszeres látogatója vagyok a rendezvénysorozatnak. Találkozhatok itt a klubtagokkal is. Voltam már kisvonatozni és színházban is.

Kép

Kemény Jánosné és Viola Gyula együtt érkeztek a mulatságra. Bíztak abban, hogy megismerkedhetnek másokkal is a saját korosztályuk tagjai közül. – Egy biztos: a műsor nagyon jó lesz, mert amin eddig voltam, az mind jó volt! – jelentette ki Kemény Jánosné.

Kép

Pataki Józsefné nem volt korábbi szüreti mulatságon, de természetesen nem ismeretlen számára a Salkaházi Sára Program. – Nekem nagyon tetszik. Minden egyes elemére elmegyünk a férjemmel, ha belefér az időnkbe. Azt gondolom, hogy a nyugdíjasoknak elég szűkösek a szórakozási lehetőségeik, hiszen fiatalok közé nem mehetünk, így ez egy kiváló program mindannyiunknak – nyilatkozta Pataki Józsefné.

Kép

Alakszai Zoltán jegyző elmondta, köszönettel tartozik a jelenlévőknek. – Köszönöm Önöknek, hogy felépítették Miskolcot, továbbá azt, hogy az elmúlt öt évben kitartottak mellettünk és a Salkaházi program mellett. Ez egy egyedülálló programsorozat az egész országban. Az ötéves évfordulóra tekintettel ötezer forintos prémiumot ad a városvezetés még ebben az évben minden egyes nyugdíjasnak, vagyis összesen tizenötezer forintot kapnak Miskolc nyugdíjasai.

Kép

Hubay György országgyűlési képviselő emlékeztetett beszédében, hogy a program megteremtője Kriza Ákos polgármester volt öt évvel ezelőtt. – Ahogyan annak idején ígértük, minden évben és minden egyes eleme megvalósult a Salkaházi Sára Programnak. Terveink között szerepel a rendezvénysorozat további bővítése, mint ahogyan ezt tettük már az öt év alatt is. A finanszírozását nem könnyű megoldani, de mindent megteszünk azért, hogy létrejöjjenek ezek a programok rendezvények, hiszen nekünk ez a harmincötezer fős közösség nagyon fontos - fogalmazott a politikus.

Ez is érdekelhet

Úttesten át, iskola mellett kacsázott el a kacsacsalád a Szinváig
MiskolcKörnyezet
A récemama és kiskacsái a Vologdai benzinkúttól indultak és a Zrínyi mellett érték el a patakot.
DVTK: péntekig vezetőedző is lesz
MiskolcSport
A DVTK új sportigazgatója mutatkozott be hétfőn. A 11 év után visszatérő Kovács Zoltán egyedül képviselte a sajtótájékoztatón a DVTK-t.
DVTK - MTK 2-1 (0-1)
DVTK: az Újpest ellen kezdenek
MiskolcSport
A DVTK az új évad első hazai bajnokiján a Zalaegerszeget fogadja. A bajnok FTC-vel szeptemberben csap össze a DVTK.