Ugrás a tartalomra

Veres Pál ismét hazudott: A légimentés marad a reptéren, nem kell költözniük a mentőhelikoptereknek

Létrehozva
Veres Pál, a magát függetlennek valló, valójában az egyesület álcája mögé bújó balliberálisok jelöltje most azt füllentette a legnagyobb közösségi oldalon, hogy megszűnik a miskolci légimentő bázis, költözni kell a helikoptereknek. A poszttal csak az a baj, hogy hazugság és az ellenkezője az igaz. Veres Pál posztját maguk a légimentők cáfolták. Felházi István, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. részéről azt írta: ne használják fel kampánycéljaikra ezt az ügyet, hozzátéve, hogy 20 év után épp a jelenlegi városvezetés oldotta meg a légimentő bázis helyzetét.

„Tisztelt Igazgató Úr! Kérem Önt, hogy a miskolci légimentőket ne használja fel kampánycéljaira és törölje kampány oldaláról ezt az utolsó bekezdésig hazug bejegyzést!!! Mi, légimentők (pilóták, orvosok, paramedikusok, műszakiak) tisztességes, hivatásunkat megszállottan szerető emberek vagyunk, és sem mi, sem pedig általunk óvott és szeretett helikopterünk nem érdemeljük meg, hogy gusztustalan, becstelen csatározások és taktikák eszközei legyünk. Amennyiben azonban mindenképpen azt gondolja, hogy valamit nyilatkoznia kell az ügyben, azt, kérem, ne hazug érdekek és erkölcstelen pártelvárások mentén tegye, és ne hagyja magát félrevezetni…” – írta Veres Pál posztjára válaszként Felházi István, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. részéről.

Kép

 

Kép
Kép

“Az előző városvezetés szerint a mentőhelikoptereknek október után menniük kell innen. Szerintünk a miskolciak megérdemlik, hogy baj esetén itt legyen a segítség egy karnyújtásnyira!” Ezzel a Facebookon csütörtök délután közzétett poszttal hergelte Veres Pál a Gyurcsnypárt és az MSZP polgármesterjelöltje a miskolciakat. Azt akarta elhitetni, hogy novembertől megszűnik a légimentés és a mentőhelikoptereknek költözniük kell a repülőtérről.

Kép

A poszttal csak az a baj, hogy úgy, ahogy van hazugság. A városvezetés ugyanis már 2018. októberében megállapodott arról, hogy a légimentők a helyükön maradnak. Ezt  -ahogy azt a Miskolci Napló 2018. október 13. számában megírta- a Magyarországi Légimentésért Alapítvány képviselői és Pfliegler Péter, alpolgármester közös sajtótájékoztatóján jelentette be.

Kép
Az egy évvel ezelőtti sajtótájékoztató, fotó: Juhász Ákos

- Miskolc önkormányzata az elmúlt időszakban intenzív tárgyalásokat folytatott a miskolci légimentés jövőjének biztosítása érdekében a Magyarországi Légimentésért Alapítvány és a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. vezetőivel. A legimentő bázis a jövőben is az eddigi repülőtéren működik majd. Emellett megteremtik annak a lehetőségét, hogy a légimentés helikopterei mellett más civil helikopterek is használhassák a bővített funkcióval rendelkező, úgynevezett 4-es kategóriájú, csökkentett területű repteret. - mondta akkor Miskolc alpolgármestere.

 Tehát az, hogy “az előző városvezetés” - ahogy az Veres Pál posztjában szerepel - megszüntetné a légimentőbázist és a “mentőhelikoptereknek október után menniük kell” nem más mint hazugság. Sőt meg nem erősített információink szerint a kormány 10 milliárd forintot szán a légimentőbázisok fejlesztésére. A pénzből 1 milliárd forint jut a miskolci bázisnak.

Veres Pál csütörtök éjjel eltávolította a posztot a Facebookról.

Közben a Magyarországi Légimentésért Alapítvány közösségi oldalán is megjelent egy poszt. "Az eddigi méltatlan körülmények helyett végre új bázis épülhet a miskolci légimentők számára. Ugyanott de mégis egy új, korszerű épületben végezhetik a munkájukat" – olvasható a Magyarországi Légimentésért Alapítvány Facebook-oldalán, ahol a róluk szóló kisfilmet is megosztották.  

 

 

 

Ez is érdekelhet

JEZSU Szülők Akadémiája.
Nem a szeretet hiányzik, a jelenlétünkre is szükség van
MiskolcOktatásEgyház
Az elfoglaltságokkal, kötelességekkel elhalmozott, de a gyermekeik jövője érdekében hatalmas áldozatokat hozni kész anyák és apák számára hatalmas kihívás megtalálni a mértéket, a legjobb módot, az egyensúlyt és a kérdésre a választ, hogy “Hogyan legyünk JELEN a gyermekeink életében?"
Úttesten át, iskola mellett kacsázott el a kacsacsalád a Szinváig
MiskolcKörnyezet
A récemama és kiskacsái a Vologdai benzinkúttól indultak és a Zrínyi mellett érték el a patakot.
DVTK: péntekig vezetőedző is lesz
MiskolcSport
A DVTK új sportigazgatója mutatkozott be hétfőn. A 11 év után visszatérő Kovács Zoltán egyedül képviselte a sajtótájékoztatón a DVTK-t.