Ugrás a tartalomra

Ötmillió forintból újult meg a selyemréti gyermek és felnőtt háziorvosi rendelő

Létrehozva
Ötmillió forintból újították fel az Éder György utcai gyermek és felnőtt háziorvosi rendelőket. Korszerűbb lett a fűtés, kifestettek és új burkolat került a padlóra. A fejlesztés az önkormányzati támogatásból valósult meg.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Három felnőtt és egy gyermekrendelő működik az Éder György utcában. Mindegyiket érintette a nemrég megvalósult felújítás – október 2-ától már a korszerűbb épületben várakozhatnak a betegek.

Simkó Róbert házi gyermekorvos kifejtette: a gyerekrendelőben a fűtési rendszer korszerűsödött, a higiénés viszonyok javultak, mert könnyebben elérhető lett a kézmosó csap, valamint festés és burkolás is történt.

Kép

A felnőtt rendelőben pedig a festésen túl kicserélték a szennyvízcsövet és beépítettek egy szellőztető rendszert.

– Ha egészségügyről van szó, akkor részéről a megelőzés híve vagyok – fogalmazott Katona Ferenc önkormányzati képviselő –, de ha már beteg lesz az ember, akkor nem mindegy, hogy milyen környezetbe érkezik. És most ezen sikerült javítanunk ezzel az 5 millió forintos beruházással. 

A felújítás az önkormányzat támogatásából valósult meg.

Ez is érdekelhet

JEZSU Szülők Akadémiája.
Nem a szeretet hiányzik, a jelenlétünkre is szükség van
MiskolcOktatásEgyház
Az elfoglaltságokkal, kötelességekkel elhalmozott, de a gyermekeik jövője érdekében hatalmas áldozatokat hozni kész anyák és apák számára hatalmas kihívás megtalálni a mértéket, a legjobb módot, az egyensúlyt és a kérdésre a választ, hogy “Hogyan legyünk JELEN a gyermekeink életében?"
Úttesten át, iskola mellett kacsázott el a kacsacsalád a Szinváig
MiskolcKörnyezet
A récemama és kiskacsái a Vologdai benzinkúttól indultak és a Zrínyi mellett érték el a patakot.
DVTK: péntekig vezetőedző is lesz
MiskolcSport
A DVTK új sportigazgatója mutatkozott be hétfőn. A 11 év után visszatérő Kovács Zoltán egyedül képviselte a sajtótájékoztatón a DVTK-t.