Ugrás a tartalomra

Elismerést kapott a Lillafüredi Erdészet nyugalmazott igazgatója

Létrehozva
Szakmai elismeréseket adományozott az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Nagy István agrárminiszter. A szaktárca kedden, Budapesten, a Vajdahunyadvárban, a Mezőgazdasági Múzeumban rendezett ünnepséget. Ebből az alkalomból az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatát vehette át Lévai László, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Erdészeti Igazgatóság nyugalmazott erdészeti igazgatója, csaknem három és fél évtizedes szakmai pályafutásáért, az erdővagyon gyarapítását elősegítő munkájáért.
Kép
Fotó: Agrárminisztérium

Lévai László 1976-ban kezdett dolgozni az ÉSZAKERDŐ Zrt. jogelődjénél, a Borsodi Erdő-és Fafeldolgozó Gazdaságnál. A Lillafüredi Állami Erdei Vasút Üzemigazgatóságánál műszaki vezetői feladatokat látott el, ezt követően a Bánhorváti Erdészeti Igazgatóság vezetője volt, majd 1983-tól nyolc éven át a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Üzemigazgatóság vezetőjeként dolgozott.

Azután nyugállományba vonulásáig a Lillafüredi Erdészeti Igazgatóság vezetőjeként a gyertyános tölgyesek és hegyvidéki bükkösök erdőművelési és fahasználati feladatait szervezte és irányította. Erdészeti igazgatóként számtalan középiskolai- és egyetemi tanulmányút, továbbá kisebb-nagyobb szakmai rendezvény házigazdájaként ismertette meg vendégeivel a Bükk-hegység szépségeit és szakmai specialitásait.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.