Ugrás a tartalomra

Hétvégéig rendbe hozzák a beszakadt utat

Létrehozva
Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, hétfőn délután beszakadt az aszfalt a Dózsa György és Fazekas utcák kereszteződésében. A MiVíz Kft. szakemberei rövid időn belül megtették az azonnali intézkedéseket: korlátot raktak ki, kiépítették az elterelést. A havária helyszíne a tűzoltóság épülete előtti sarkon, a Dózsa György utcáról érkező autós (jobb oldali) sávot érinti. Szerdán megkezdték a hiba elhárítását, ami előre láthatólag két napot vesz igénybe.
Kép

Kedd reggel elkezdték az ivóvízvezetékek, illetve a szennyvíz- és csapadékcsatorna ellenőrzését a helyszínen. A vizsgálatok kora délutánra befejeződtek – tájékoztatott az önkormányzati szakcég. Ebből kiderült: a csapadékcsatornán keletkezett körülbelül 20-25 centiméter átmérőjű lyuk, nagy valószínűséggel ez okozta a kimosódást, ami a felette lévő út beszakadásához vezetett.

A hiba elhárítását szerdán megkezdték a szakemberek, ami előre láthatólag két napot vesz igénybe. Addig a Dózsa György útról a kereszteződésbe érkező forgalom egy sávra korlátozódik.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.